Létrehozva: 2018.10.18.

Ma újra megnyit a Déli pályaudvar

A két hétig tartó felújítási munkálatok után ismét indít és fogad vonatokat a budapesti Déli pályaudvar. Az utasok számára nem túl látványos a felújítás elsõ ütemének eredménye, ám a biztonságot szolgálja.

Ma ismét felcsendül a jellegzetes MÁV-szignál a hangosbemondókból Budán. A forgalmas fejpályaudvaron két héten keresztül 150 szakember és 25 munkagép dolgozott. A 477 millió forintba kerülő felújítás során 2800 négyzetméternyi járófelületet aszfaltoztak le, a peronoknál lévő térvilágítást pedig 80 nagyobb fényerejű, energiatakarékos lámpával modernizálták.

„A felújítás célja az volt, hogy javítsuk az utasok komfort-érzetét, ezért az utasforgalmi területeken is végeztünk karbantartást” – említette a %Ripost%-nak Lőcsei Virág, a MÁV-csoport szóvivője.

A vasúti pályában összesen 400 talpfát és betonaljat, valamint a pályaudvar területén 60 helyszínen 3336 méternyi sínt cseréltek ki, átvizsgálták a felsővezetékrendszert, s annak 30 százalékát modernebb elemekre cserélték. A biztosítóberendezést is javították, így a jövőben kevesebb üzemzavarra kell számítani, így az ebből eredő késés is ritkább lesz.

A munka folytatódik: a későbbiekben kicserélik a perontető és a főépület álmennyezetét, az abba beépített világítótesteket korszerűsítik, és helyreállítják a korábban rézsűcsúszás miatt egyszer már átmenetileg lezárt alagút oldalát. Ezek a teendők azonban már nem érintik az utasforgalmat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast