Létrehozva: 2020.07.19.

Madárpók okozott pánikot Újpesten

Egy veszélyes madárpók miatt kapott riasztást az Állatmentő Liga. A pánikról Pataki Gábor, a szervezet vezetője beszélt a Ripost-nak.

„Egy hatalmas szőrös madárpók van az erkélyünkön!” – szólt a riasztás egy budapesti, Árpád úti lakásból – kezdte lapunknak Gábor.

Gyorsan kimentünk a megadott címre, ahol a házigazdák elmondták, hogy amikor kiléptek az erkélyükre, egy óriási pók meredt rájuk, ezért azonnal beszaladtak a lakásba és becsapták az ajtót, majd telefonáltak nekünk. Ezután mi fogtuk magunkat és körülnéztünk, kerestük a rettegett állatot, de sehol sem találtuk

– folytatta Gábor.

Fotó: Állatmentő Liga

Az állatvédők kitettek egy felhívást az oldalukra, miszerint madárpókot találtak. Bíztak benne, hogy jelentkezik a gazdája.

Hihetetlen, de a posztunkat látta az állat gazdája, aki azonnal reagált is

– folytatta.

Fotó: Facebook

A gazdi elnézést kért, elmondta, hogy meghalt a chilei rózsaszín tarantulájuk és a kinti cserépbe temették el, majd a levedlett bőrét elvitte a szél… Kiderült, hogy az alatta élőkhöz fújta, akik kis híján szívrohamot kaptak a pók bőre láttán. A probléma csak az, hogy megijedtek és becsapták az ajtót, így a huzat ismét elrepítette a levedlett bőrt, így ki tudja, kinél bukkan fel újra

– mondta az állatvédő.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai Dominik Curtisszel töltötte az éjszakát

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Viszonya lehetett a játékosával, menesztették az angol klub edzőjét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Hosszú lesz a húsvét: íme néhány programötlet, ha unatkoznál

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó