Létrehozva: 2019.01.10.

Maga a borzalom, amit Szegeden a prostimaffia művelt a 14 éves lánnyal

A 14 éves hódmezõvásárhelyi lányt randevú ürügyén csalták magukkal az éjszakai élet sûrûjében edzõdött nõk. Azt persze nem árulták el neki, mi következik majd, amikor megérkeznek a lakásra...

A lányt egy megbeszélt randevú ürügyén egy szegedi lakásba csalta a másik 4 nő –írja a rendőrség.

Kiderült: kábítószert adtak neki és annak a hatása alatt prostitúcióra kényszerítették. A kurválkodással szerzett pénzt pedig elvették tőle.

A 22 éves gyanúsított és fiatalkorú társai egy másik szegedi lakásban is dolgoztattak. Az ott lévő másik nő szolgáltatásait hónapokig kínálták az interneten, majd az ebből származó pénz nagy részét szintén elvették.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói 2019. január 9-én a 22 éves R. Editet Budapesten, míg fiatalkorú társait Sándorfalván és Hódmezővásárhelyen elfogták, előállították és őrizetbe vették.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár