Létrehozva: 2019.11.07.

Magyar katonai órát visel Schwarzenegger

A Terminátor most mozikba került legújabb részének magyarországi forgatásán lepte meg Mezei István és barátja Arnold Schwarzeneggert azzal a saját tervezésű magyar katonai órával, amelyet személyesen adhattak át a világsztárnak. István, az óra tervezője mesélt a Ripostnak a találkozásról.

„Tisztelegni akartunk a kiemelkedő munkássága előtt”

– vágott bele a történetbe a Budapesten élő óratervező, Mezei István. Nem véletlen, hogy az akciósztárnak pont egy katonai karórát ajándékoztak – ráadásul olyat, amit személyesen neki terveztek.

Fotó: Mezei István

 

„Induljak azonnal, vár Arnold!”

„Még most is hihetetlen ez az egész”

– kezdte lapunknak Mezei István. A 35 éves férfi egy teljes egészében magyar tervezésű óramárka, az Evolvens Budapest vezetője.

„Egy kedves barátom, Péter dolgozott a nagyrészt hazánkban gyártott legújabb Terminátor-filmben. A forgatás hosszú hónapokig tartott, ez idő alatt egy-egy sörözés, vagy baráti találkozó során sokszor felmerült köztünk viccesen, hogy az egyébként is karóramániás Arnoldnak biztosan tetszene az óra, amit mi tervezünk. Ez ráadásul remek emlék is lenne neki Budapestről, hiszen az időmérő szerkezet fővárosunkban készül, a városnév a márkanév része. Ekkor még nem gondoltam, hogy az először poénnak gondolt ötlet realitássá válik. Péter barátom hosszas egyeztetés után leszervezte az ajándék átadását az akciósztárral, de az utolsó percig kérdéses volt, hogy a színésznek saját kezűleg adhatom-e át azt. Pár nappal a nagy esemény előtt rossz hír fogadott: a bonyolult, sok helyszínen zajló forgatás logisztikai problémái nem teszik lehetővé, hogy személyesen ott legyek” – mondja István, majd felcsillanó szemmel folytatja a történetet.

„Az utolsó percben, az átadás napján megcsörrent a telefonom, Peti hívott azzal, hogy bár a csomag már nála van, és oda is tudná adni, mégsem biztos, hogy megteszi, mert Arnold szívesen fogad engem is, tegyek félre minden programot és megbeszélést, és azonnal induljak.”

 

Magyar katona segített az óra tervezésben

Mezei István úgy gondolta, hogy a legjobb ajándék az egyik legújabb órájuk, egy katonai óra lenne, mert köztudott, hogy az akciósztár Arnold rajong a katonai stílusú holmikért.

„Ez egy különösen strapabíró, hadiipari célra kifejlesztett karóra, amelynek elkészüléséhez egy magyar katona segítségét kértük”

– folytatta.

„Annyira „friss” volt a legújabb tervezésem, hogy a prototípus utáni legelső darabot kapta meg Schwarzenegger.”

 

A Terminátor forgatásán lepték meg a színészt

Egy hete jelent meg a mozikban a Terminátor hatodik része. Mezei István és barátja a film Magyarországi forgatásának egyik szünetében látogathatta meg a színészt, aki ki ki is volt sminkelve a mozis jelentekre – így kissé „romos” volt az arca… István ezért is nem mesélhette el korábban a fotóval igazán ütős az óra történetét, mert a film stábja megtiltotta: nem akarták, hogy a sztoriról bármi idő előtt kiszivárogjon – beleértve Arnold kinézetét is a film egyes szakaszaiban.

 

20 percet beszélgethettek a világsztárral

„Nagyon izgatott voltam a találkozó előtt”

– mesélte az óratervező.

„Egy lakókocsiban fogadtak minket, ahol végre én is találkozhattam Arnolddal. 20-25 percet tölthettünk együtt. Átadtam az órát, aminek nagyon örült, aztán leültünk beszélgetni. Leginkább az érdekelte, hogy megy a fejlesztés és mi a technikai hátterünk. Én pedig természetesen elmondtam neki, hogy miből készült az órája, milyen funkciói és kiegészítői vannak. Így visszaemlékezve, a beszélgetés nagy része abból állt, hogy ő beszélt, én pedig figyeltem az arcát és a hangját” – nevette el magát István. „Az is megmaradt, hogy nagyon vág az esze, tökéletesen diplomatikus volt.”

Fotó: Mezei István

 

Kormányzói fejléces levéllel köszönte meg

„A magyar katonai karórát, amit Arnoldnak adtunk, elláttuk a saját aláírásával, nevével és egy sorszámmal. Ő a 047-est kapta, hiszen '47-ben született, így akartam még személyesebbé tenni az ajándékot. Érdekes volt a beszélgetés, ugyanis az egyik kérdése arra irányult, hogy mennyibe kerül a kezében tartott óra. Hirtelen arra gondoltam, hogy ha túl drágának találja, visszaadja, ha túl olcsónak, akkor pedig nem fogja hordani. Végül elárultam neki, hogy átszámítva 350 ezer forint az ára.

Néhány nappal később egy megható üzenetet találtam az e-mailjeim között

– folytatta.

„Schwarzenegger hivatalos, Kalifornia kormányzójának fejlécével ellátott levélben köszönte meg a Budapesten töltött időt, illetve az ajándékba kapott óráját és azt írta, hogy ez mindig emlékeztetni fogja Magyarországra. Számomra ez hatalmas dolog volt, amit sohasem fogok elfelejteni…”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast