Létrehozva: 2021.07.02.

Magyarok nyomtatták ki a világon elsőként 3D-ben a Naprendszert vakoknak

A vak és gyengénlátó emberek számára is láthatóvá teszi a Naprendszert a Bakonyi Csillagászati Egyesület – 3D-ben alkották meg a Naprendszert. A részletekről Ivanics Ferenc mesélt a Ripost7-nek.

Merész vállalkozásba fogott egy kis magyar csillagászati egyesület: minden követ megmozgattak, hogy megvalósítsák missziójukat, és az űrt beköltöztessék az otthonokba, valamint tapinthatóvá tegyék a Naprendszert 3D-ben. A csapatnak évek óta dédelgetett álma vált valóra, amikor elindították az Űrbatyu-projektet.

Hamarosan bemutatják a 3D-s Naprendszert

Ivanics Ferenc csapata nemrég újabb nagy dologba vágta a fejszéjét. A Naprendszert a vak és gyengénlátó emberek számára is láthatóvá teszik, 77 nyomtatott és 10 saját kezűleg készített makettsorozattal. A kiállítás július 10-én nyílik Veszprémben, de a nagyközönség ezt követően az ország több pontján is találkozhat a különleges makettsorozattal.

Fotó: Bakonyi Csillagászati Egyesület

„Tapinthatóvá tettük a Katrina hurrikánt és a Mount Everestet is, de a Kárpátok sem maradnak ki” – mondja Ferenc. Az élethű modelleket az interneten ingyenesen elérhető adatbázisokból és a NASA honlapjáról töltötték le.

Tomboló viharok is tapinthatók lesznek

Aszteroidák, a Szaturnusz gyűrűi, üstökösök vagy épp a Jupiter évszázadok óta tomboló vihara – többek között ezek lesznek a Tapintható univerzum kiállításon 3D-ben. A makettekhez hanghatások is tartoznak majd. A látogatók egy QR-kód és NFC-csip beolvasása után ismerkedhetnek meg közelebbről az univerzum érdekességeivel.

Fotó: Bakonyi Csillagászati Egyesület

A kiállításon Vértes Ernő amatőr csillagász közel 50 éves makettje is helyet kap. A Luna–2 űreszköz 1959-ben csapódott be a Hold felszínén, ezt öntötte ki gipszből 1974-ben az amatőr csillagász. A makettet most 47 évvel az elkészítése után leporolták és kiállítják.

Soha nem készültek még ilyen felvételek Magyarországról

A Fejér megyei egyesület eddig két Űrbatyuval rögzítette a mesés látványt a világűr előszobájából. Az Űrbatyu I-gyel 2019-ben csak képeket, az Űrbatyu II-vel 2020-ban már videót is készítettek.

Ha valaki szeretné megnézni a magyar tengert, vagy akár az egész Kárpát-medencét, nem kell mást tennie, mint szerezni egy VR-szemüveget és használni az okostelefont.

„Az egyik barátom otthon nézte meg a gyerekeivel a VR-szemüvegén keresztül a felvételeket. Fantasztikusan hálás volt, mert olyan érzése támadt, mintha lement volna a Balatonra nyaralni” – meséli Ivanics Ferenc. Az Űrbatyuval olyan egyedi részleteket rögzítettek, hogy Ferenc a mai napig beleborzong.

Hogy mi történt az űrbatyuval az űrben -60 fokon, illetve miért rogyott a földre és kezdett el sírni az Űrbatyu II. kalandja során a csapatot vezető Ivanics Ferenc, kiderül a Ripost7 június 29-én megjelent számából. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább