Létrehozva: 2021.11.21.

Mindenki vigyázzon magára: óriási a köd Magyarországon, figyelmeztetést adtak ki

A köd miatt adott ki figyelmeztetést a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vasárnap. Országszerte nagyon rosszak a látási viszonyok.

Országszerte többfelé is rosszak a látásviszonyok a közutakon a köd miatt. Erre a Magyar Közút Nonprofit Zrt. figyelmeztetett vasárnap.

Az Útinform oldalán azt írták: az ország nagy részén jelentős a köd, főleg az M7-es autópálya középső szakaszán, a Balaton és a Velencei-tó környezetében.

Az M1-es autópályán szakaszosan sűrű ködfoltok akadályozzák az előrejutást.

„Rosszak a látási viszonyok az M3-as autópálya szinte teljes hosszán is” – írták.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint jelenleg is több megyében – Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Zala megyében – van érvényben figyelmeztetés a sűrű köd miatt.

Az éjszaka képződött köd nagyobb területen (kiemelten a Nyugat-Dunántúlon, illetve az északkeleti harmad nagy részén) tartósan is megmaradhat.

„Hétfőre virradóra ismét kiterjedt, sűrű ködre kell számítani. Az északnyugati tájakon lehetnek kedvezőbbek a látási viszonyok hajnalban. A tartósan fagypont alatti ködös területeken ónos szitálás is előfordulhat” – közölte a meteorológiai szolgálat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban