Létrehozva: 2017.04.01.

Magyarországi poloskainvázió: lesújtó adatot közöltek a szakemberek

Hiába bíztunk abban, hogy a hideg tél megtizedeli a poloskaállományt, a tavasszal együtt újra elõrajzottak, és megkeserítik az életünket. A szakemberek is a fejüket fogják, s tanácstalanul állnak az invázió elõtt...

A hideg nem ártott meg a büdös bogaraknak, de még a petéiknek sem. Azok a példányok, amelyek még ősszel jutottak be otthonunkba, benn is maradtak, csak eddig nem vettük őket észre! Ezek jönnek mostanában elő, és igyekeznek kijutni a szabadba.

Utánpótlás is lesz bőven!

– Csak az jelentene rájuk veszélyt, ha legalább egy hónapig lenne mínusz 15 fok – mondta a %Ripost%-nak a Rovartani Társaság elnöke. Víg Károly szerint az állatok nagyon szaporák. Mivel nagyon büdösek, természetes ellenségük nemigen van: érthető okokból egy állat se szívesen fogyasztja el őket.

Invázió van tavaly ősz óta!

Ahogy most beszélgetünk, itt is mászik előttem egy poloska a falon – mondta a %Ripost%-nak Szigeti Zsolt, a rovarirtással foglalkozó Abatox ügyvezetője. – Csak a fizikai védekezés a biztos megoldás. A szúnyogháló jó lenne, de sajnos a rolós rendszerek nem éppen a precíz zárásról ismertek. A rovarok a sínrendszeren átmásznak egyik oldalról a másikra. Egy belsőtokos redőnyön keresztül is bejöhetnek, ahogy akár egy egyszerű fali szellőzőn, de télen egy beépített tetőtér felső mennyezeti világításának kábelalagútján is. Minden lehetséges bejutási pontot el kell előlük zárni. A résekkel együtt! – mondja a 25 éves tapasztalattal bíró szakember.

Nem jó módszer a rovarok felporszívózása egy internetes fórum hozzászólói szerint, mert a porzsákba is belespriccelik bűzös váladékukat. Van, aki szerint szódabikarbónát kell a sarkokba szórni, mások azt írták: szódabikarbónát és ecetet kell elkeverni, és egy spriccelős flakonból befújni a sarkokat. Állítólag beválik, ha teafaolajjal kenjük le az ablak- és ajtókereteket, ez viszont veszélyes lehet a kutyákra. Tudományos bizonyíték egyik módszer hatékonyságára sincs. A legbiztosabb, ha megfogjuk egy papír zsebkendővel (lomha állat, nem repül el és nem is ugrik), és lehúzzuk a vécén. Azok az irtószerek, amelyek csótány, hangya ellen nyújtanak védelmet, hatékonyak a poloskák ellen is, de nem pusztulnak el azonnal.

 

 

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

vg.hu

Kínai elnök Magyarországon: bemutatjuk Hszi Csin-ping feleségét – Peng Li-jüan még a férjénél is híresebb

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!