Létrehozva: 2020.11.06.

Majdnem egy évtized után fogták el a borsodi asszony gyilkosát

Sokáig menekült az igazságszolgáltatás elől. Azonban csak idő kérdése volt, hogy mikor találnak rá.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Erőszakos Bűncselekmények Elleni Osztálya eljárást folytat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy 33 éves férfi ellen.

A gyanú szerint a férfi 2011. január 27-ére virradó éjjel egy borsodi kistelepülésen lévő családi ház ablakát benyomva betört az ingatlanba, és az ott lakó idős asszonyt olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett ennek következtében a helyszínen elhalálozott. Az elkövető a házat átkutatta, onnan készpénzt, valamint néhány üveg szeszes italt tulajdonított el.

A 2020-ban újraindított eljárás során a nyomozók a széleskörű nyomozási cselekmények eredményeként eljutottak a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható R. Tamáshoz, akit 2020. november 3-án kőszegi tartózkodási helyén a KR NNI és KR Bevetést Támogató Osztály munkatársai elfogtak.

A gyanúsított letartóztatását a bíróság elrendelte – írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

M30-as autópálya: hiába zárták le két hónapja, azóta sem történt semmi a szétrepedt szikszói szakaszon

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz