“Már csak a tulipánok maradtak” – a virágoknak él Julika néni

Ez a mese nagyon régi

– kezdte kollégánknak Julika néni.

„Még annak idején, amikor a férjemmel ideköltöztünk és építkeztünk, a barátja néhány házzal lejjebb is vett egy telket. Segítünk egymásnak, ahol tudunk, és az egyik alkalommal kaptunk egy apróságot. A barát mondta, hogy a telkén sok tulipán van, de az építkezéskor eltűnne, így megkérdezte, hogy nem-e visszük el és ültetjük el otthon. Még aznap fogtam a piacra járó kosaramat, és a férjem teleszedte tulipánhagymával, otthon meg elásta.”

Julika néninek és családjának mindig közös program volt a tulipánok átültetése.

Mivel közben mi is építkeztünk, mindig fel kellett szednünk a virágokat és odébb kellett raknunk

– folytatta.

„Tudtuk, hogy a tulipán olyan, hogy a következő hagyma az előző alá nő, így szinte évről évre megduplázódott a mennyisége. Egy idő után beterítette az egész kertet és az udvart a sok színes tulipán. Aztán végül már az utcára is került és ott is túlélte. Aztán azoknak is adtam, akik megdicsértek, de még mindig rengeteg, olyan 3100 darab van.”

Julika néni azért is ragaszkodik annyira a tulipánjaihoz, mert mint mondta: „már csak ezek maradtak neki”.

Nagyon hamar elvesztettem a férjemet, és őt követte a fiam, majd a lányom is

– sírta el magát az asszony.

„Imádom a tulipánjaimat, de a gyomlálás nem köt le eléggé, így dolgozni mentem. A helyi papírboltban dolgozom, ahol jól érzem magam. Meg kell mondanom, nem így képzeltem el a nyugdíjaskoromat, mindig egyedül... De, amikor hazaérek és látom a virágokat, mindig a családom jut eszembe és elfog az öröm, még akkor is, ha a virágzásuk csak egy hétig tart.”