Létrehozva: 2022.01.20.

Ez elmebaj: népirtáshoz hasonlította Márki-Zay a Sinopharmmal való oltást

Márki-Zay Péter azt állította, hogy a Sinopharm-vakcinával még a kínaiak sem oltották a 60 évnél idősebbeket, amit még halálozási grafikonnal is tetézett.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter azt állította, hogy a Sinopharm-vakcinával még a kínaiak sem oltották a 60 évnél idősebbeket, amit még halálozási grafikonnal is tetézett.

Emlékezhetünk, a DK-s Penz András pártja érveire hallgatott és nem oltakozott kínai vakcinával. A politikus később a Covid miatt elhunyt, míg a kínai vakcinával oltott felesége túlélte.

Nem kell orvos a szüléshez Márki-Zay Péter szerint, aki nemrég egy fórumon mondta azt, hogy egy szülésznő jelenléte is elegendő a csecsemők világrajövetelekor. A baloldali kormányfőjelölt még csak azt mondta, hogy vidéken szülészeti és sürgősségi osztályokat szüntetne meg egészségügyi tervei keretében, de most tovább lépett, úgy látja, orvos sem kell ezekbe.

Márki-Zay Péter néhány hete, egy Kiszomborban tartott lakossági fórumon arról beszélt, a szüléshez nem kell orvos, mivel az „nem betegség„, tudatta az Origo.

”A (szüléshez) például, mint nagyon sok más beavatkozáshoz, éppenséggel orvos sem kell. Hogy egy normál szülésznő, ha megfelelően fel van készítve egy holisztikus szülésznő, az tökéletesen biztonságosan le tud vezetni egy szülést – adta elő életveszélyes elméletét az a politikus, akinek egészségügyi végzettsége nincs, a feleségére hivatkozva próbálja a témában való jártasság látszatát kelteni.

„A szülészet az egy speciális ágazat, a feleségem sokáig foglalkozott vele, úgyhogy nagy rálátásom van, és hét gyermek születésénél magam is ott voltam” – indokolta meg a hódmezővásárhelyi polgármester, hogy miért gondolja, hogy ért ehhez a kérdéshez.

Mondta ezt úgy, hogy szakértők szerint az orvos nélkül lefolytatott szülés nagyon kockázatos, számos előre nem látható komplikáció adódhat, amelyeket egy bába vagy dúla nem képes kezelni, kiváltképpen azért, mert a megfelelő szaktudás mellett a szükséges kórházi műszerek sem állnak rendelkezésére.

Gyurcsányék jelöltje már korábban is azt mondta, hogy megszüntetné egyebek mellett a szülészeti és sürgősségi ellátást a vidéki városokban, most viszont kifejezetten orvos nélküli osztályok létrehozásáról beszélt, ezeket nevezte kívánatosnak.

Márki-Zay nehezen követhető gondolatmenetében többek között ezt is mondta: „És hogy milyen oka van annak, hogy ne legyen a makói kórházban szülészet? Én nem látom ezt. Tehát én azt szeretném mondani, hogy vannak bizonyos olyan egyszerű dolgok, járóbeteg-ellátás föltétlenül. De még a sürgősségi dolgok is, és őszintén szólva a szülészet is egyfajta sürgősségi dolog, mert amikor szülni kell, akkor szülni kell, és a traumatológia is ilyen – vázolta az elképzelését Márki-Zay.

Nehezen értelmezhető volt az a tanácsa is, hogy a szemműtétekre váró magyar betegek menjenek Indiába, mert szerinte az ottani orvosok ügyesebben bánnak a szikével a látószerv egyes hályogos elváltozásainak operálásakor. Még korábban pedig azt mondta, afrikai példák bizonyítják, hogy a fizetős egészségügy jobb, mint az ingyenes.

Márki-Zaynak a szülésről alkotott zavaros gondolatai a videóban 1 óra 40 perctől hallhatóak:

Tömegével záratna be egészségügyi intézményeket Márki-Zay Péter, aki egy tavaly őszi interjúban beszélt arról, hogy a vidéki településeken a sürgősségi és a szülészeti ellátást is megszüntetné.

Márki-Zay Péter jelentősen leépítené az egészségügyet. A baloldal jelöltje tavaly ősszel részletesen beszélt arról, hogy támogatja az egészségügyi intézmények centralizálását, s hogy a szolgáltatórendszer számos egységét záratná be, elsősorban vidéken.
Igenis el kell fogadni, hogy sürgősségi, vagy éppen szülészeti ellátás ne legyen a vidéki városokban, vagy akár falvakban élők közelében – mondta. A hódmezővásárhelyi polgármester elképzelése erős hasonlóságot mutat a 2010 előtti baloldali kormányok politikájával.
Emlékezetes: A Gyurcsány-féle megszorítócsomag részeként számos kórházat szüntettek meg Magyarországon, köztük az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, az aktív kórházi ágyak számát pedig elképesztő mértékben – összesen 16 ezerrel – csökkentették. Gyurcsányék ezzel párhuzamosan több kórházban felszámolták az aktív ellátást, és úgynevezett elfekvőket alakítottak ki. A 2010 előtti baloldali kormányok alatt összesen több mint 650 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből. A közvetlen betegellátásból megközelítőleg 250 milliárd forintot, az Egészségbiztosítási Alapból pedig majdnem 400 milliárd forintot vettek el – írja a Mediaworks Hírcentruma. A baloldal miniszterelnök-jelöltje – aki jelenleg covidfertőzése miatti karanténját tölti, a három oltásnak köszönhetően enyhe tünetekkel, ám tegnap rablógyilkosságnak minősítette a kínai vakcina alkalmazását – az utóbbi hetekben sokat beszélt az egészségügyről, illetve arról, milyen előnyökkel járna, ha az ellátást magánszolgáltatóknak szervezné ki az állam – írtuk Márki-Zay botrányos ötleteiről. Azonban ennél is tovább ment a minap, mégpedig Indiáig: egy decemberi fórumon azt fejtegette „vannak olyan speciális kezelések, amit önök nem akarják, hogy Makóra vigyék önöket. Az amerikaiak a szemműtétek bizonyos fajtájára, ami a zöldhályoghoz hasonlóan nagyon ritka szembetegségek, inkább az amerikai biztosító is azt mondja, hogy menjen el, adok egy repülőjegyet, menjen el Indiába.” A Fidesz szerint Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt „zagyva” egészségügyi javaslatai egybeesnek a Gyurcsány-kormány politikájával, amely 2010 előtt csődbe vitte a magyar egészségügyet.
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki videonyilatkozatában azt mondta: az elmúlt napok sajtóhírei alapján úgy tűnik, hogy a „baloldal kijelölt miniszterelnök-jelöltje” nemcsak a rezsicsökkentéssel, a 13. havi nyugdíjjal, vagy éppen a benzinár csökkentéssel kapcsolatban beszél „össze-vissza”, hanem az egészségüggyel kapcsolatban is. Felhívta a figyelmet arra: Márki-Zay Péter legutóbb egy olyan „képtelen” javaslatot tett, hogy a magyar emberek szemműtéteit inkább végezzék Indiában. Hollik István úgy vélte: egy ilyen „zagyva” javaslat még a baloldal miniszterelnök-jelöltjétől is meglepő. Ugyanakkor – folytatta – sértő is a magyar egészségügyben dolgozókra nézve, hiszen a magyar ápolónők és orvosok felkészültek, értenek a munkájukhoz, ezért nem kellene őket megsérteni azzal, hogy egy szemműtétet sem képesek elvégezni. A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy értékelt, Márki-Zay Péter „zagyva, furcsa” javaslatainak ugyanakkor egy közös nevezője van: mindegyik egybeesik a Gyurcsány-kormány egészségügyi politikájával. Az a politika viszont csődbe vitte a magyar egészségügyet, hiszen 600 milliárd forintot vontak ki az ágazatból – tette hozzá. „Ezért mi azt gondoljuk, hogy a magyarok nem kérnek a múlt politikájából, nem kérnek a múlt embereiből, hiszen Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra” – hangoztatta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk