Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.08.29.

Más a járvány második hulláma, mint az első

Régen nem volt annyi új koronavírusos beteg, mint amennyit csütörtökön regisztráltak: 132 új eset volt. Mégis kevésbé félelmetes ez a szám, mert tavasz óta sok minden megváltozott. A Ripost összehasonlította a tavaszi járványügyi helyzetet a jelenlegivel és azt látjuk, hogy a második hullám sok tekintetben eltér az elsőtől.

Tavasszal a legtöbb megbetegedés április 20-a után történt: 21-én 114, 23-án pedig 116 esetet regisztráltak. Augusztus 28-án már 132 új beteg volt. A halálesetek száma viszont jóval kevesebb, augusztusban alig-alig volt koronavírus miatt elhunyt beteg, ők kivétel nélkül más krónikus betegségben is szenvedtek.

Ez azért lehetséges, mert most jóval több a fiatal beteg – ezt a Ripost-nak az Operatív Törzs is megerősítette -, és már vannak – ha kísérleti jelleggel is – terápiák.

Fotó: Ripost

„Ezúttal nem az idősek közül kerül ki a legtöbb beteg, hanem a fiatalok közül. Sokan félvállról veszik a vírust, nem figyelnek oda a szabályok betartására, ugyanúgy nyaralnak, buliznak, mintha minden rendben lenne” – mondta a Ripost-nak Bense Tamás családorvos.

„Nem tartják a távolságot, nem hordják a maszkot, ez viszont ahhoz vezethet, hogy még nagyobb erővel robban be a járvány, mint tavasszal.” A háziorvos hozzátette: az iskola, óvoda beindulása és a tömegközlekedés leterheltsége ugyancsak veszélyforrás, ezért fontos lenne, hogy jövő héttől sűrítsék a járatokat.

Fotó: ripost

Míg az első hullámban azt tapasztalhattuk, hogy vidéken kevesebb volt a megbetegedés, mára a vidék „felzárkózott”. Tavasszal Pest megye mellett Fejér megyében volt sok fertőzött: április 21-ig például 175, ez a szám augusztus 28-ig ott 413. Komárom-Esztergom megyében április 21-ig mindössze 48 megbetegedést regisztráltak, ez ma (augusztus 28-án) hatszor (!!) ennyi: 323. Veszprém megyében pedig négyszer több: április 21-ig 43 főnél mutatták ki a vírust, augusztus 28-ig pedig 161 főnél.

Gyakorlat a János kórházban. Fotó: Szabolcs László / Ripost

Jelentős különbség, hogy amíg tavasszal váratlanul tört ki a járvány, most felkészülten várhatjuk a második hullámot: van elég maszk, fertőtlenítő, lélegeztetőgép, ezekből az ország önellátásra is berendezkedett. Jobban tudják gyógyítani is a betegséget, bár csak kísérleti jelleggel, de alkalmazzák a vérplazma terápiát, valamint bizonyos gyógyszereket. Kiderült: segíthet a szteroid gyulladáscsökkentők alkalmazása is.

Másként szűrik a betegeket A Ripost háziorvosoktól megtudta: változott a betegség felismerésének protokollja is. Jön az ősz, és ezzel együtt a nátha, a felső légúti megbetegedések, egyéb vírusok, fontos elkülöníteni ezektől a koronavírusos eseteket. Négy tünet együttese feltétlenül tesztelést kíván: magas láz, köhögőrohamok, gyengeség és légszomj. Arra is rákérdeznek a háziorvosok, járt-e a beteg külföldön vagy került-e kapcsolatba ilyen személlyel, járt-e nagyobb rendezvényen. Külön figyelnek a közellátásban dolgozókra.

Operatív Törzs: most tényleg csak egészséges gyerek menjen közösségbe!

A Ripost az Operatív Törzsnek tette fel a kérdést: mit tehetünk,

hogy a járvány második hulláma miatt ne kelljen ismét leállítani az országot, bezárni az iskolákat.

„Nagyon fontos a fegyelmezettség, a beutazási korlátozások és az általános higiénés szabályok betartása. Az oktatás biztonságos újraindítása és a megelőzés érdekében alapvető fontosságú, hogy a szülő/gondviselő, illetve a háziorvos a COVID-19 fertőzés legenyhébb tüneteinek jelentkezése esetén se engedje közösségbe a gyermeket! A tüneteket mutató gyermek gondviselőinek fel kell vennie a kapcsolatot telefonon a gyermek háziorvosával, kezelőorvosával. Amennyiben az orvos véleménye szerint a COVID-19 fertőzés gyanúja fennáll, akkor a kiadott eljárásrend alapján kell eljárnia. Az időben és szakszerűen meghozott járványügyi intézkedésekkel megelőzhető, hogy egy-egy halmozódás területi járvánnyá szélesedjen, ezért a kormány és az operatív törzs folyamatosan figyelemmel kíséri a járvány alakulását és ha szükséges, további intézkedéseket hoz” – válaszolta a Nemzeti Népegészségügyi Központ a Ripost-nak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát