Létrehozva: 2021.10.19.

Masszázs kínálat szerepelt a balatonfüredi itallapon, lecsapott a rendőrség

Vádat emeltek egy Balatonfüreden bordélyházat üzemeltető férfi és tizennyolc társa ellen. A vendégek a lányok szolgáltatásaiért a pultosnál fizettek.

Vádat emeltek egy Balatonfüreden bordélyházat üzemeltető férfi és tizennyolc társa ellen – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség vezetője kedden.

Orbán György közleményében azt írta, a Veszprémi Járási Ügyészség egy balatonfüredi szórakozóhely vezetője, annak volt üzlettársa és a klub tizenhét alkalmazottja ellen emelt vádat „bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítése” miatt, tizennégy vádlottnak kerítés miatt is felelnie kell a bíróság előtt.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A vádirat szerint a 41 éves pécsi férfi 2012 szeptembere és 2019 májusa között bordélyházként üzemeltetett egy balatonfüredi klubot.

A hivatalosan táncoslányként dolgozó alkalmazottak az itallapon többféle, „masszázsként” megjelölt szolgáltatást nyújtottak, azonban ezek a megnevezések a valóságban különféle szexuális szolgáltatásokat jelentettek.

A vezető utasítására a bárban tilos volt direkt módon szexről beszélni, ezért a férfi rendszeres „gyűléseken” tanította ki az alkalmazottait, hogy megfelelő szavakkal, gesztusokkal, hanghordozással miként utaljanak a szórakozóhelyen valójában folyó tevékenységre – írta a főügyész.

Hozzátette: a vendégek a lányok szolgáltatásaiért a pultosnál fizettek, aki ezután átadta nekik a szoba kulcsát. A műszak végén a pultos által vezetett kimutatás alapján számoltak el, a lányok keresetük felét kapták meg.

A bár és a szexuális szolgáltatások bevételének fele a 41 éves férfihoz került, aki a bordélyház működtetésével több mint 115 millió forinthoz jutott – írta a főügyész.

Orbán György tájékoztatása szerint az itallapon szereplő masszázsokat nemcsak a bárban, hanem a megrendelő által kívánt helyen is igénybe lehetett venni, ilyenkor a vendég által kért lányt a szórakozóhely egyik alkalmazottja vitte a jelzett helyre, majd vissza a bárba.

Az ügyészség a vádiratában a szórakozóhely vezetőjével és az annak helyet adó ingatlan tulajdonosaival szemben – akik a bárban karbantartóként és takarítóként álltak alkalmazásban – börtönbüntetést és pénzbüntetést kért, valamint indítványozta a bűnös úton szerzett vagyon elkobzását.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véget ért Neymar csapatának rekordot jelentő győzelmi sorozata

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban