Létrehozva: 2020.05.14.

Meg kell szüntetni Budapesten is minden korlátozást?

Polgármesterek és szakemberek véleményét kérte a kormány, hogy dönthessen, enyhíthetnek-e Budapesten is a járványügyi korlátozásokon. A Ripost a budapestieket kérdezte: ők enyhítenének?

A 70 éves Kis Jánosné és a 83 éves Kenéz Ilona szomszédok és barátnők, a József Attila lakótelepen laknak.

„Betartjuk a szabályokat, nem szeretnénk megbetegedni. Csak az bánt minket, hogy a fiatalok bennünket, időseket okolnak, hogy maszkot kell hordani meg elveszítették a munkahelyüket. Múltkor az egyik férfi azt mondta a postán a feleségének: meghalhatnának már ezek a vén nyanyák, ez azóta is bánt. Nem miattunk van a járvány, hálásak vagyunk, ha vigyáznak ránk, de ne bántsanak! Mi úgy gondoljuk, szükség van a szigorú szabályokra, ne legyen több beteg, halálos áldozat.”

Fotó: ripost

„Fontosak a szabályok, maradjanak is, mert attól félek, hogy újra berobban a járvány, és akkor az egész nyárnak annyi! Én csak annyit megyek az utcára, amennyit muszáj és rendszeresen fertőtlenítek. Ne haljanak meg még többen!”

Fotó: ripost

„Már nagyon várom, hogy feloldják a zárlatot! A barátom külföldön rekedt, a járvány kezdete óta nem találkoztunk, már nagyon utaznék hozzá. Az irodában, ahol dolgozom, már lazítottak a szabályokon, heti 2 nap bemehetnek, ami nagy könnyebbség.”

Fotó: ripost

Maradjanak a szabályok, engem nem zavarnak. Az egyik fiam Németországban kamionozik, de a másik, itthon élő gyermekemmel is csak telefonon beszélhetek, nagyon hiányoznak. A vírustól nem félek, de senkit nem akarok megbetegíteni.”

Fotó: ripost

„Mi betartjuk a szabályokat, de nem gondolom, hogy nagyobb baj lenne, ha végre könnyítenének rajtuk. Az elején mindenki nagyon komolyan vette, de most már lazábbak az emberek.

Fotó: ripost

„Már így sem vagyunk annyira fegyelmezettek, mint az elején. Nyíregyházán laknak a szüleim, már nagyon szeretném meglátogatni őket. Örülnék, ha vége lenne már ennek az egésznek!”

Fotó: ripost

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár