Létrehozva: 2021.09.08.

Megdöbbentő: ezt állítja az iskola a halott gimnazista fiú tragédiájáról

Gáborra holtan találtak rá, erről édesanyja számolt be elsőként közösségi oldalán.

Mint a Ripost megírta, hétfőn reggel tűnt el Vajáról a 16 éves Tisza Gábor, aki iskolájába indult, oda viszont már sosem érkezett meg, végül már csak a holttestét találták meg.

Édesanyja, Edina szerint a fiú eltűnésében közrejátszhatott, hogy iskolájában piszkálták az osztálytársai.

Fotó: Pixabay

„Az iskolában problémái voltak az osztálytársaival, piszkálták, cikizték, volt olyan kijelentése is,hogy inkább a halál mint az iskola, valószínűleg ez állhat az eltűnése hátterében.„

A Metropol most megkereste azt a gimnáziumot, ahol Gábor tanult. A Vay Ádám Gimnáziumnál arról akartak érdeklődni, hogy tudtak-e az anya állításáról, hogy fiát az iskolában zaklatták.

„Nem tudunk semmit az esetről” – jelentette ki először a telefont felvevő illető.

Majd amikor elmondták, hogy az egész ország Gábor tragédiájáról beszél, már mást mondott az intézmény dolgozója, aki a Metropol munkatársának nem mutatkozott be.

„Nem nyilatkozunk az üggyel kapcsolatban” – közölte az ismeretlen férfi, és azonnal letette a telefont.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast