Létrehozva: 2022.01.25.

Megdöbbentő fejlemények a budapesti metróbaleset ügyében, erre jutott az elsődleges vizsgálat

A metróbaleset során a szerelvények a 3-as vonal Kőbánya-Kispest „kihúzó” szakaszán sérültek meg.

Mint az a Ripost megírta január 22-én, 0 óra 10 perckor a Kőbánya-Kispest metróvégállomás utasoktól elzárt területén metróbaleset történt: egy szerelvény nekiütközött egy másiknak, ezért mindkét jármű kisiklott. A baleset során az egyik szerelvény nekiütközött egy harmadik, álló metrószerelvénynek. Az ügyben nem csak a rendőrség, de a BKV is vizsgálatot indított.

Ütközésben megsérült metrószerelvények a 3-as vonal Kőbánya-Kispest „kihúzó” szakaszán 2022. január 22-én. Az ütközés éjjel történt utasok által nem használt területen. Utasok nem voltak a szerelvényen, személyi sérülés nem történt (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

A BKV elsődleges vizsgálata megállapította, hogy a Kőbánya-Kispest állomás kihúzójában az egyik metrószerelvény tilos jelzésre indult el. Ráadásul a szerelvényen a vonat indítását, mozgását, sebességét folyamatosan felügyelő rendszer is ki lett kapcsolva. Adataink szerint minden egyéb biztonsági rendszer (pl. autóstop) működött.

Ennek alapján nagyon valószínű, hogy emberi mulasztás okozhatta a balesetet. Fontos leszögezni: a vizsgálatok tovább folytatódnak, hiszen teljeskörűen, valamennyi körülményt és adatot figyelembe kell vennünk.

Az esemény a metrófelújítási munkálatokat nem befolyásolja, viszont a helyreállítási munkák befejezéséig a Határ út és Kőbánya-Kispest között metrópótló autóbuszok szállítják az utasokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

A Burger King tovább terjeszkedik Magyarországon

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra