Létrehozva: 2020.04.20.

Megható: ingyen pizzát, ételt visz ki az időseknek a kis családi étterem

Régóta készültek rá, hogy köszönetet mondjanak.

„Egy hónapja indítottuk el az idősek otthon maradását támogató felhívásunkat„ – mondja el Egresits Tímea, a budapesti Dagály 17 pizzéria tulajdonosa.

Fotó: Sulyok László

„Álmunkban sem gondoltuk, hogy egy széleskörű összefogás “kovászai” lehetünk 30 nappal később, ahol civilek, közszolgálati dolgozók mind azon dolgoznak, hogy együtt segítsük az időseket. Régóta készültünk, hogy megköszönjük a frontvonalban dolgozó mentősöknek is, amiért éjjel-nappal vigyáznak ránk.”

Fotó: Sulyok László

„A közterület-felügyelőkkel együtt segíthettük a 13. kerületi Bázis Mentőállomáson dolgozó húsz készenlétben álló mentős emberfeletti munkáját. Gyuri, Évi, Roli és Ati 20 adag melegételt és 25 db pizzát készített el jótékony célra„.

Fotó: Sulyok László
Fotó: Sulyok László

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast