Létrehozva: 2021.03.19.

Megkapta az orosz koronavírus elleni vakcinát Szijjártó Péter

Szputnyik V vakcinát kapott Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, amiről fotót is posztolt a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter pénteken megkapta a koronavírus elleni védőoltás első adagját. A külgazdasági- és külügyminiszternek az orosz vakcinát adták be. Minderről a Facebook-oldalán számolt be.

Emellett nagy bejelentést is tett a Magyarországra érkező vakcina szállítmányokkal kapcsolatban.

 

Az eddig érkezett Szputnyik-vakcinával a regisztrált idősek oltását végezték a kórházi oltópontokon, a legutóbb érkezett 180 ezer adag első dózisú vakcina alkalmazását a Nemzeti Népegészségügyi Központ(NNK) hétfőn engedélyezte, és ezt a hét második felében szállították ki a kórházi oltópontokra, ahol a háziorvosok által beküldött regisztrált időseket oltják vele. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) március 4-én bejelentette, hogy a Humángyógyszer Bizottsága megkezdte az orosz fejlesztésű Szputnyik V (Gam-COVID-Vac) koronavírus elleni oltóanyag folyamatos felülvizsgálatát. Az EMA közleménye szerint az oltóanyag uniós kérelmezője az R-Pharm moszkvai székhelyű gyógyszergyár németországi leányvállalata.

A magyar kormány a vakcinabeszerzések ügyében a nyilvánosság pártján áll. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten nyilvánosságra hozta a kínai és az orosz szerződéseket. Emellett a kormány arra kérte az Európai Bizottságot, hogy ők is hozzák nyilvánosságra a Brüsszel által kötött vakcinaszerződéseket.

A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, egyre nő a betegek száma, ezért az oltási stratégia is változott. Az a cél, hogy minél többen minél előbb kapják meg az első oltást. Ennek érdekében a beérkező vakcina-szállítmányokat teljes mértékben bekapcsolják az oltásokba és változott egyes vakcinák alkalmazása is. Márciustól a Pfizer-BionTech második adagját a korábbi 21 nap helyett 35 napos különbséggel, az AstraZeneca második adagját a korábbi 4 hét helyett 12 hetes különbséggel adják be. Emellett az eddig csak 18-59 év közöttiek oltására engedélyezett AstraZeneca alkalmazása is megváltozott, már 60 év felettieket is olthatják vele a háziorvosok. Az Operatív Törzs kifejezetten azt kérte a háziorvosoktól, hogy a még be nem oltott regisztrált időseket oltsák ezzel a vakcinával is, hogy az idősek minél előbb védettek legyenek. Az eddig regisztrált idősek több mint fele már megkapta az oltást.

Csütörtökön újabb vakcinaszállítmányok érkeztek: 54 ezer adag Moderna és 21 ezer 600 adag AstraZeneca. Ez utóbbi kevesebb, mint harmada a korábban ígért szállítmánynak, és a következő hetekben is csak csökkentett szállítmányok várhatóak. Mindkét oltóanyagot a regisztrált idősek oltására fogják elsősorban használni. Magyarország immár 5 oltóanyaggal rendelkezik, ennek is köszönhető, hogy felgyorsulhatott az oltás, és már több mint 1,5 millió a beoltottak száma és hazánk ezzel immár a második helyen van az átoltottságban az uniós ranglistán. A baloldal hazugságaival ellentétben nem áll több millió adag vakcina raktárakban, az eddig Magyarországra érkezett oltóanyagok nagy részét már beoltották első és második oltásokra, minden az országba érkező vakcinát rövid időn belül kiszállítanak az oltópontokra és a háziorvosokhoz. Az a vakcina, amely már az országban van, de éppen még nincs beoltva, az vagy második körös oltásra biztonsági tartalék, vagy éppen kiszállítás alatt van vagy hatósági vizsgálat alatt áll és annak befejezésig nem engedélyezett az oltásra. Az eddigi 6,5 millió adagról 10,9 millióra növeltük a lekötött Pfizer-BioNtech oltóanyag mennyiségét. Magyarország így már összesen 31 millió adag oltóanyagot kötött le. Ebből 24 millió adag oltóanyagot várunk az uniós beszerzésből, ennek eddig a 7%-a érkezett meg három gyártótól (Pfizer, Moderna, AstraZeneca). Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már jelentette, hogy forgalmazásra ajánlja az Európai Unióban a Johnson & Johnson oltóanyagát is, de ennek a szállítása várhatóan csak április második felében kezdődik el. A Janssen vakcinából 4,36 millió adagot vár Magyarország, amely ugyanennyi ember oltását teszi lehetővé, mert ez az első olyan vakcina, amely egydózisú. Miután az uniós beszerzésből lassan és kevés vakcina érkezik, az oltások felgyorsítása érdekében Magyarország orosz és a kínai vakcinák beszerzésére is szerződött, ezekből összesen további 3,5 millió ember oltására elég vakcina érkezik majd a következő hónapokban. A kínai vakcinából eddig három szállítmány érkezett, az első több mint félmillió adagos szállítmányt a háziorvosok gyakorlatilag mára eloltották a regisztrált idősek körében, a második 450 ezer adagos szállítmányt jövő héten kezdik felhasználni a már beoltott idősek második körös oltására. Az ezen a héten érkezett 100 ezer adag kínai vakcinával a szükséges hatósági vizsgálat után lehet majd oltani, szintén a regisztrált idősek első és második körös oltására használják majd.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast