Létrehozva: 2020.06.29.

Megkapta élete utolsó esélyét Kaiser Ede: fontos pillanat jött el az életében

A börtönből 18 év után szabadult egykori bűnöző saját bevallása szerint szeretne normális életet élni.

Kaiser Ede végleg ma­ga mögött akarja hagyni a múltját, tisztességes emberként szeretne érvényesülni a jövőben, most pedig ehhez mérten munkába is állt.

Fotó: Bánkúti Sándor/Bors

„A barátaim építési vállalkozásában dolgozom. Többek között gipszkartonozással foglalkozunk„ – mondta a Borsnak Kaiser, aki hisz benne, hogy a bűnözői életmód után is van esély a visszailleszkedésre. Szeretné a még börtönben ülő, de hamarosan szabaduló rabokat biztatni, és egyúttal a becsületes állampolgárokat is arra ösztönözni, hogy legalább egy esélyt adjanak az egykori nehézfiúknak. Kaiser szerencsésnek mondja magát, hálás azoknak, akik bizalmat szavaztak neki.

Kaiser tisztában van vele, hogy egy könyv szépen hozna a konyhára, ám egyelőre nem jutott el addig, hogy leüljön a számítógép elé, és leírja élettörténetét.

„Még nem gondolkodtam azon, hogy pontosan milyen témáról kellene írnom, de lehet, hogy a jövőben megteszem. Most sok az egyéb elfoglaltságom, szeretnék a barátaimnál helytállni” – magyarázta Kaiser Ede. „A barátaimtól kaptam életem utolsó esélyét! Ezt meg kell becsülnöm.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold