Létrehozva: 2020.03.13.

Megkezdődött a kiürítés: bombát hatástalanítanak Budapesten

Bombát hatástalanítanak a Tabánnál a szakemberek.

Megkezdődött péntek reggel a kiürítés az I. kerületi Tabánnál Budapesten, ahol egy második világháborús bombát hatástalanítanak.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A Budavári Önkormányzat a Facebook-oldalán azt írta: megkezdődött a Kalevala park építkezésénél talált robbanószerkezet hatástalanítása. A környező házakat kiürítik, a területet lezárják, az átmenő utakon a zárás végéig nem lehet közlekedni. A munka várhatóan délutánig tart – írja az MTI.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Korábban azt közölték: biztonsági zárást rendeltek el az Attila úton (a Döbrentei tér és a Dózsa György tér között), a Szarvas téren, a Krisztina körúton a Dózsa György tér és a Rácz Fürdő között, továbbá a Tabán parkban (a Czakó utca – Naphegy utca – Rácz Fürdő – Krisztina körút által határolt területen).

Az Erzsébet hídról Buda felé csak a Hegyalja út irányába lehet majd lehajtani, az Attila út felé nem. A Széll Kálmán tér és a Déli pályaudvar felől érkezőket szintén elterelik.

A Budapesti Közlekedési Központ azt közölte: útlezárásokra és közösségi közlekedési korlátozásokra is számítani kell a Tabán környékén. A korlátozás érinti az 56-os és az 56A jelzésű villamos, valamint az 5-ös és a 178-as busz közlekedését is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

hirtv.hu

Politico a brüsszeli eseményekről: Nevetséges öngól

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hajrá magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében

INSIDER

Eltüntettek egy-két kínos képet Magyar Péterről

INSIDER

Meglőtte, majd hátba szúrta riválisát egy féltékeny férfi Tatabányán

INSIDER

300 csapattal rajtol vasárnap a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon