Létrehozva: 2019.11.11.

Meglepődsz, hol találták meg az eltűnt professzort

Túrázni indult, majd nyoma veszett – a rendőrség és az eltűnt keresők mellett a közösségi hálón is keresték Dr. K. Nándort, aki még november 6-án tűnt el, miután kistarcsai otthonából túrázni indult a Mátrába. Kiderült, hogy a férfi egy sokak által szeretett és megbecsült egyetemi tanár, akiért tanítványai is aggódtak. Egyikük nyilatkozott a Ripost-nak.

Szerző M. N.

Túrázni indult, majd nyoma veszett – a rendőrség és az eltűnt keresők mellett a közösségi hálón is keresték Dr. K. Nándort, aki még november 6-án tűnt el, miután kistarcsai otthonából túrázni indult a Mátrába. Kiderült, hogy a férfi egy sokak által szeretett és megbecsült egyetemi tanár, akiért tanítványai is aggódtak. Egyikük nyilatkozott a Ripost-nak.

–Nagyon kedvelem őt, sokat köszönhetek neki

– kezdte Nándor egyik volt diákja.

– Úgy tudom, már nem tanít, ezért hónapok óta nem hallottam felőle. Aztán egyszer csak látom az interneten a fotóját és azt, hogy körözik… Teljesen sokkolt, hogy eltűnt a Mátrában. Sokan megosztottuk a fényképét, hátha valaki felismeri. Kiderült, hogy egy gyöngyösi panzióban szállt meg. Majd egy nappal később szerencsére még jobb hírt kaptunk: megtalálták. Ugyanakkor, nem akárhol. Állítólag, amíg mindenki halálra aggódta magát miatta, addig a tanár úr egy közeli italozóban üldögélt és pihengetett – mesélte az egykori tanítvány.

A Ripost információi szerint az egyetemi tanárnak nem esett baja és hazatért a családjához.

Szerző M. N.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast