Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.08.

Kiderült, mennyi büntetést kapott jogerősen a brutális pásztói csecsemőgyilkos

A táblabíróság másodfokú ítélete jogerős és végrehajtható.

Jogerősen 13 év fegyházbüntetést szabott ki a Fővárosi Ítélőtábla kedden a pásztói csecsemőgyilkosra. A nő 2018-ban Újév napján végzett újszülött gyermekével, majd feldarabolta és a patakba dobta, hogy eltitkolja szülését élettársa elől.

A nő 2009-től élt együtt élettársával. A férfi verbálisan rendszeresen bántalmazta őt és gyakran elzavarta otthonról. Két közös gyermekük született (2012-ben, illetve 2016-ban), és közösen nevelték a nő előző kapcsolatából született gyerekét is. A második közös gyerek születése után a férfi kijelentette: nem akar több gyereket. A nő 2017 nyarán viszont ismét várandós lett. Úgy döntött, hogy eltitkolja terhességét.

A nő a szilvesztert ismerősei körében töltötte, majd 2018. január 1-jén reggel hazafelé egy pataknál elfolyt a magzatvize. Ekkor bement egy híd alá, ahol megszülte gyermekét. A csecsemő felsírt, az anya gyermekével a mentőállomáshoz indult, hogy az újszülött megfelelő ellátást kapjon. A mentőállomás bejárata azonban zárva volt, a bejárat melletti gombot pedig az anya nem használta. Idővel visszaindult a hídhoz, és miután a szülést titokban akarta tartani, úgy döntött, hogy megszabadul az újszülöttől, testét feldarabolja és eltünteti.

Az anya a pataknál többször az újszülött fejére ütött, megszorította a nyakát, majd testét feldarabolta és a patakba szórta. Ezután egy közelben lakó kolléganőjének a lakására ment.

A bíróság szerint a nő nem szenvedett kóros elmeállapotban, amely a beszámítási képességét kizárta vagy korlátozta volna. A Balassagyarmati Törvényszék 2020. december 2-án a nőt tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt 13 év fegyházra ítélte azzal, hogy a nő a legkorábban a szabadságvesztés kétharmadának letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott enyhítésért fellebbezett, így került az ügy másodfokon az ítélőtáblára. Kedden a másodfokú bíróság lényegében helybenhagyta az elsőfokú döntést, a kiszabott büntetéssel egyetértve kifejtette, hogy a büntetlen előéletű nő maga is párkapcsolati erőszak alanya volt, anyai szerepét az élettárs gyermekekhez való viszonya határozta meg, ezért titkolta terhességét, a szülés után pedig felmerült benne a gyermek ellátása. A cselekmény jellege és a nő elkövetés utáni magatartása miatt ugyanakkor enyhítésre nem láttak lehetőséget.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól