Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.12.

Megrázó fotók: három kislányt gázolt el a részeg sofőr Sóstófalván

Az autó tulajdonosa úgy engedte át a vezetést barátjának, hogy tudta, a másiknak nincs jogosítványa, és ittas. A sofőr három kislányt ütött el.

A 23 éves gesztelyi férfi Sóstófalván még tavaly július elsején, este 7 óra körül átengedte a vezetést 22 éves, jogsi nélküli barátjának, aki előtte ráadásul alkoholt ivott.

Fotó: police.hu

A sofőr a Sport utcában egy kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, kisodródott, és elütött három kerékpáros kislányt.

Fotó: police.hu

A szabályosan közlekedő lányok közül egy súlyosan, míg a másik kettő könnyebben sérült meg. Az autóban anyagi kár keletkezett, a sofőr és utasa nem sérült meg – írja a police.hu.

Fotó: police.hu

Ittas járművezetés megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a rendőrség a 22 éves sóstófalvai férfival szemben, továbbá 23 éves gesztelyi társával szemben járművezetés tiltott átengedése miatt. A Miskolci Rendőrkapitányság a nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát