Létrehozva: 2020.07.17.

Megrázó részletek: bestiális kegyetlenséggel kínozták meg a zuglói férfit

Borzalmas emberrablási ügyben nyomoznak a fővárosi rendőrök.

H. Dominikot a haragosai csúnyán elintézték, mind az arccsontját, mind pedig a lábszárát ripityára törték.

Az áldozat korábban együtt ült egyik bántalmazójával. Kapcsolatuk sajátosan alakult, hiszen a kezdeti barátságuk nem állt ki minden próbát. A pénz és az érdekek közéjük furakodtak.

Egy Ford Mustangon végképp összevesztek, B. György pedig arra a megállapításra jutott, hogy H. Dominik ötmillió forinttal tudná kiengesztelni. Aztán rájött, hogy az összeg a vélt sérelmeit tekintve aránytalanul alacsony, ezért azt húszmillióra emelte.

H. Dominik persze közölte, hogy képtelen ennyit előteremteni, ezért egy autójavító műhelyben bestiális kegyetlenséggel megverték. Összesen hatan vettek részt a férfi megleckéztetésében, rúgták és ütötték, majd egy vascsővel eltörték a lábát és az arccsontját.

Amikor úgy gondolták, hogy H. Dominik eleget tanult az esetből, felhívták az ájult férfi barátnőjét, ám ő sem rendelkezett ennyi pénzzel. A bűnözők csak ekkor látták be, hogy más módszerrel kell pénzhez jutniuk, Dominik további fogva tartása pedig értelmetlen, ezért kidobták őt egy felüljáró alatt.

H. Dominik jelenleg egy főváros kórházban fekszik. Kibírhatatlan fájdalmak gyötrik, szinte magatehetetlen. A hozzátartozói egész nap adogatnák egymásnak a kilincset, ezért az intézmény dolgozói figyelmeztették is őket a látogatási idő betartására. Sok mindent nem vihetnek szerettüknek, hiszen az arca károsodása miatt enni is alig tud. A Bors megtudta: csütörtökön Dominik lábán egy többórás műtétet hajtottak végre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Hosszú lesz a húsvét: íme néhány programötlet, ha unatkoznál

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó