Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.08.18.

Megrázó videók: brutális vihar csapott le az országra, autókat árasztott el a víz

Folyókká változtak az utcák, több vezetéket is letépett a heves vihar.

Szerző Ripost

Apokaliptikus képeket osztottak meg az emberek a viharról, ami hétfő délután csapott le az országra. Folyókká változtak az utcák Győrben, ahol több bevásárlóközpontot is le kellett zárni.

Fotó: Ripost/Pfeifer Tamás

Főleg a hirtelen felgyülemlett esővíz szivattyúzásához kérték a tűzoltók segítségét a hétfői vihar miatt, de több helyen vezetékeket is leszakított a viharos szél – tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője.

Dóka Imre közleménye szerint mintegy négyszáz helyszínre kellett kivonulniuk a tűzoltóknak. A legtöbb beavatkozás Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében volt, de a fővárosban is többször riasztották a tűzoltókat a viharos szél és a felhőszakadás miatt. Vas megyében, Kenéz településen egy lakóház tetejét rongálta meg a viharos szél, az épület lakhatatlanná vált, az ott lakók elhelyezéséről gondoskodtak – írta.

A katasztrófavédelem azt kéri, hogy mindenki figyelje a meteorológiai szolgálat figyelmeztetéseit, előrejelzéseit, lehetőség szerint senki ne parkoljon a viharos szélben fák alá, a közúton pedig a fasorok mellett is kellő figyelemmel közlekedjen. Ha leszakadt vezetéket vagy bajba jutott embert látnak, jelezzék azt a 112-es segélyhívón – olvasható a közleményben.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Fogyni szeretnél? Citromos víz helyett fagyaszd le a gyümölcsöt!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát