Létrehozva: 2019.10.15.

Lánykérés előtt halt meg Heni a nyíregyházi mentőbalesetben

Egy fiatal nő vesztette életét abban a balesetben, ahol egy mentőautó és egy személyautó karambolozott.

A kislánya és a párja is gyászolja a 31 éves Henriettát, aki egy borzalmas balesetben vesztette életét vasárnap este Nyíregyházán. A tragédia a Pazonyi út és a Törzs utca lámpás kereszteződésében történt, miután a Renault Cliót vezető sofőr nem vette észre a megkülönböztető jelzést használó mentőautót, s eléhajtott a kereszteződésben. A szürke autó zöld jelzésen haladt éppen, amikor bekövetkezett a baj.

Képünk csak illusztráció!

Nemcsak a Renault, a mentőautó is totálkárosra tört, szinte egy ép eleme sem maradt, sőt, még a kerekei is kitörtek a helyükről az ütközés erejétől.

„A mentő nem használta a szirénáját, csak a fényjelzést. Azt pedig nem is láttuk” – állítja az autót vezető Dominik, Henrietta párja. Az ütközés során az autó eleje teljesen eltűnt, Heni pedig a helyszínen meghalt. „Meg akartam kérni a párom kezét” – mondta megtörten a kórházi ágyában fekve a férfi, aki zúzódásokkal úszta meg a balesetet.

Heni édesanyja sokkot kapott, nyugtatót kellett adni neki, amikor megtudta, hogy gyermeke meghalt. Testvére pedig teljesen kikészült, miután a baleset helyszínén holtan látta Henit – tudta meg a Blikk a lány egyik, neve elhallgatását kérő ismerősétől.

Úgy tudják, a fiatal nő néhány évig házasságban élt gyermeke apjával, ám később elváltak. „A kislány édesapja a balesetkor Angliában volt, de Heni halálhírére hazaindult” – tette hozzá a barát, aki úgy tudja, a kicsivel pszichológus foglalkozik majd, hogy átvészelje édesanyja elvesztését.

A rendőrség eljárást indított, egyelőre vizsgálják, kinek a hibájából történt a baleset. A mentők azt írták a lapnak, egy sztrókos esethez sietett a kollégájuk, az autóban használta a megkülönböztető jelzést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tóth Gabi nem bírta ki: visszavágott Mikes Annának

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

metropol.hu

„Nem lesz egyszerű” – Komoly figyelmeztetést kapott Harry és Meghan

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják

INSIDER

Megdöbbentő, mit mondott a karambolozó autós a földön fekvő, sérült egri motorosnak

INSIDER

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára