Létrehozva: 2018.12.27.

Megrendítő részletek derültek ki a magyar focista és apja haláláról

Kiderült, hogy a szörnyûségre a nagymama aggódása miatt derült fény. Nem ez volt az elsõ tragédia a családban...

Karácsonyra virradóra halt meg Dévaványán szén-monoxid-mérgezésben D. József és focista, természetfotós fia, D. Kristóf. Az áldozatok a nagymama ebédjére voltak hivatalosak, az lett gyanús, hogy nem érkeztek meg oda.

A Blikk információi szerint az aggódó nagyi Kristóf unokatestvérének szólt, hogy fia és unokája nem ment el a szokásos családi ebédre és telefonon sem éri el őket. A rokon ezután Kristóf Angliában élő testvérét, Krisztiánt riasztotta.

"Szenteste beszéltünk velük utoljára. Másnap a mama várta volna őket ebédre" - erősítette meg az értesülést a testvér barátnője. Aztán felgyorsultak az események: az áldozatok otthonába nem lehetett bejutni, ezért fel kellett törni a zárat. Kristóf és apukája ott bent feküdt holtan.

"Borzasztó tragédia: nincs két éve, hogy az édesanyjuk meghalt" - mondta a lapnak az Angliában élő nő.

A rendőrség az ügyről azt közölte, hogy halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Úgy tudni, hogy a ház fürdőszobájában a kazán és a vízmelegítő is gázzal működött. A nyomozás adatai szerint a gázkazán meghibásodott, és a kiáramló szén-monoxid okozta a két férfi halálát.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

metropol.hu

Komoly döntést hozott a Tankcsapda sztárja

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!