Létrehozva: 2021.08.05.

Megrendítő szavakkal búcsúztak barátai a 4-es főúton elhunyt kamionostól

Két hónap alatt heten hunytak el a 4-es főút halálszakaszán. Szerdán két magyar kamionos vesztette életét, egyikük egy fiatal, vidám srác volt.

Szerző Ripost

Frontálisan ütközött össze két kamion szerdán a 4-es főút Szolnokot elkerülő szakaszán a vasúti feljárón. Nem ez volt ott az első baleset: június eleje óta hét ütközés történt majdnem ugyanott, a baleseteknek összesen hét halottja volt. A 4-es főúton elhunyt kamionos ismerősei, kollégái összetörtek.

Mindkét sofőr életét vesztette Fotó: szoljon.hu/Donka Ferenc

„Mi sem tudjuk felfogni. Fiatal volt, előtte volt az élet. És jó sofőr volt” – írta egy ismerőse.

„Felfoghatatlan. Megint egy jó gyerek ment el.”

„Én sem tudom felfogni. Két napja még telefonon beszéltem vele. Vasárnap jött volna hozzám masszázsra. Még mondtam is neki hogy nagyon vigyázzon magára és várom szeretettel. Egy olyan kis vidám srác volt, és öröm volt vele találkozni. A szívem szakad meg” – írta egy másik ismerős.

Arról korábban már írtunk, hogy a szakaszon június óta hat baleset is történt. A Facebookon szerepel egy videó, amit a menetkamera rögzített: ezen jól látszik, hogy ugyanezen a ponton szinte átdobja a kátyú a kamiont a másik oldalra. „Ha Szolnok felé jártok a 92-93-as szelvényben a felüljárón vigyázzatok, mert az útburkolat áttesz a szembejövő oldalra!”- írta a videó készítője.

A másik elhunyt kamionos beceneve Hobo volt, tőle is rengeteg kolléga búcsúzik a neten.

„Ha ezek után sem javítják meg ott az utat, akkor lehet, hogy tüntetés lesz.... Nekem ez a véleményem. ÉLETVESZÉLYES! Meghalt újabb két ember, pedig hazavárták őket!” – írta egy felháborodott sofőr.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette