Létrehozva: 2020.06.02.

Megszólal a hős magyar doktornő, aki felismerte az első koronavírusos beteget

Nagyon sokat köszönhet Magyarország egy háromgyermekes édesanyának, dr. Palkó Juditnak. A ferencvárosi háziorvos állami kitüntetést is kapott, mert ő ismerte fel először a koronavírust Magyarországon, neki köszönhető, hogy az első beteg, egy iráni diák hamar karanténba került. A gyors intézkedéseknek köszönhetően a megbetegedett iráni diákok csoportját hamar el lehetett különíteni, így nem terjedhetett el csendben szélsebesen a vírus.

Sok emberélet múlhatott a háziorvos rátermettségén.

Mint a Ripost megírta, a ferencvárosi háziorvos a Semmelweis Egyetemen is rendel, ezért kerülhetett kapcsolatba a külföldi diákokkal, és ezért figyelte folyamatosan, már az elejétől fogva a koronavírusos híreket. Amúgy egy kis faluból, a szabolcsi Pátyodról származik, szülei a mezőgazdaságban dolgoztak, így ő is kemény, szorgos munkához szokott: már gyerekként paradicsomot, uborkát szedett.

A falujában nagyon büszkék rá, ferencvárosi praxisában pedig imádják a betegei kedvessége és hozzáértése miatt. A háromgyermekes édesanya nagyon szerény, kerüli a reflektorfényt, de most megszólalt a Ripostnak.

Miből vette észre, hogy ez nem egyszerű influenza, vagy más betegség?

„A kezdeti tünetei hasonlóak voltak, mint más, felső légúti megbetegedéssel járó vírusok esetén, de a tünetek elhúzódó jellege, valamint az, hogy az illető a járvány akkori egyik gócpontjának számító országból érkezett, azt sejtette, hogy érdemes tesztelni.

Nem félt, hogy Ön is megfertőződhet, vagy hazaviszi a családjának?

„Orvosként mindannyian szembenézünk azzal, hogy nagyobb eséllyel találkozhatunk fertőző betegekkel, mint a lakosság. A fertőződés veszélyét azonban lehet tompítani, vagy meg lehet előzni. Nekem a megfelelő védőruházat és a maszk helyes viselése segített, és ad védelmet most is.”

Ön volt karanténban?

„Igen, az akkori eljárásrendnek megfelelően két hétig otthoni karanténban voltam.”

Mikor hallott először erről az új koronavírusról?

„Azóta figyelem a járvány alakulását, hogy 2020. január 24-én lezárták Vuhan városát, ahol elsőként észlelték a vírust.”

Olvastuk a kommentekben, hogy mennyire szeretik a betegei. Mi volt a legszívhezszólóbb köszönet, amit betegétől kapott?

„Mindegyik egyformán jólesett, és ezúton is mindenkinek köszönöm a kedves szavakat és gratulációkat.”

origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak