Létrehozva: 2019.10.28.

Megszólalt a győri benzinkútrabló: erre kellett neki a pénz

Egy 30 éves férfi fosztott ki egy pénzszállító autót Győrben nyáron.

Immár egyértelmű: több mint 15 millió forintot sikerült ellopnia a győri benzinkútrablóként ismert 30 éves M. Markónak.

A szerb-magyar állampolgárságú férfi mindvégig úgy nyilatkozott, hogy maga sem tudja, mennyit sikerült ellopnia, illetve azt sem, hogy ezzel maradék nélkül visszafizette-e a tartozását. A nyomozás megállapította, a pénzeszsákokban jókora összeg, több mint 15 millió forint pihent, amit azonnal a zsarolóinak adott, akik életveszélyesen megfenyegették az adóssága miatt.

Június végén kapott az alkalmon M. Marko: egy győri töltőállomáson megtámadta a két, pénzszállító autóra várakozó alkalmazottat.

„A védencem állítása szerint nem tervezte el előre a rablást, az egyik ott dolgozótól kért segítséget a tankoláshoz, ekkor látta meg a pénzeszsákokat. Korábban elég rossz környéken lakott, megszokta, hogy mindig volt nála paprikaspray, amely a hatályos jogi szabályozás szerint nem minősül fegyvernek. Ezzel fújt be abba a konténerbe is, ahol ketten várták a pénzszállító autót. Miután sikerült a zsákokat felkapnia, az ablakon keresztül menekült el” – magyarázta a férfi védője, dr. Tajti Viktória a Blikknek.

A férfi állítása szerint ezt követően adhatta át a milliókat az őt fenyegető maffiózóknak, majd besétált a rendőrségre. A szerb-magyar állampolgár korábban azt nyilatkozta: az anyagi nehézségei miatt kényszerült ebbe a helyzetbe. „Lehet, hogy nem ez lett volna a megoldás, de legalább még élek” – mondta Marko M.

Az ügyben nemrégiben elkészült a vádirat, amire a férfi már régóta várt, hiszen többször is hangoztatta, szeretné, hogy a nyomozás mielőbb véget érjen, aztán és megkezdhesse a börtönbüntetését.

„A vádemelés megtörtént az ügyben, és ahogy a nyomozás során, úgy most is együttműködik majd a védencem” – fűzte hozzá a védő.

„Már várja, hogy végre munkába állhasson a börtönben, szeretné hasznosítani a tudását. Továbbra is igyekszik odafigyelni az egészségére, hiszen korábban testépítéssel foglalkozott. Nemrégiben azonban arra panaszkodott, hogy a fogai állapota sokat romlott, és azóta már több fogát ki kellett húzni” – mondta az ügyvéd.

Úgy tudni, a börtönbe kerülése óta a barátnője még mindig kitart mellette, rendszeresen látogatja is a szerelmét.

M. Markót e tettéért 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják. A büntetés nagyságát az enyhítő és súlyosító körülmények befolyásolják. A gépészmérnökként dolgozó férfi testépítéssel is foglalkozott, ezzel kapcsolatos termékek meghamisítása miatt már elítélték: három év próbaidőre bocsátották. Ez idő alatt történt a rablás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán