Létrehozva: 2021.02.17.

Megszólalt Kína vezető-immunológusa: ezt árulta el a vakcináról!

Shao Yiming Kínai vezető-immunológusa nemrég exkluzív interjút adott a kínai inaktív vakcinákról. Elárulta, hogy hatásos-e a mutációkkal szemben, és azt is, ha tovább kell fejleszteni, az mennyi időt vesz igénybe.

Shao Yiming Kína vezető-immunológusa, a Kínai Betegségmegelőzési Központban dolgozó immunológus, a COVID-19 vakcinák kutatásának és fejlesztésének egyik fő tanácsadója, és a WHO termékfejlesztési oltásokkal foglalkozó tanácsadó bizottságának tagja. Számos vakcina kutatási, fejlesztési és jóváhagyási konzultációjában részt vett.

A tudós nemrég a Global Times-nak adott exkluzív interjút, amelyben kifejtette: a kínai hatóságok már tavaly október végén megkapták a kínai inaktivált vakcinák utolsó klinikai fázisának adatait. A vizsgálatok során pedig mindig nagyon szigorúak.

„Alap protokoll a ”nincs kompromisszum a szabványokban, nincs késedelem az eljárásokban„. Ha kell, kollégáimmal éjjel-nappal dolgozunk. Az Egyesült Államokkal ellentétben a kínai oltóanyaggyártók egyébként nem engedélyezhetik adatok közzétételét hivatalos jóváhagyás nélkül. Ennek az a célja, hogy független teret teremtsen a kínai tudósok számára a feltételes jóváhagyással kapcsolatos józan és objektív döntések meghozatalához. Ezzel szemben az oltóanyag-felülvizsgálati folyamat néhány nyugati országban, például az Egyesült Államokban politikai nyomással, sőt, a globális piacon hagyományosan uralkodó gyógyszeripari óriások nyomásával zajlik.” – nyilatkozta a tudós.

Kína vezető-immunológusa elmondta, hogy a kínai vakcinák utolsó klinikai fázisának eredményeit már októberben megkapták (Fotó: MTI)

Shao Yiming arra a kérdésre is választ adott, hogy védenek-e a kínai vakcinák a koronavírus mutációi ellen:

„Az előzetes laboratóriumi eredmények azt mutatják, hogy a kínai inaktivált COVID-19 vakcinák által termelt antitestek semlegesíthetik az Egyesült Királyságban és Dél-Afrikában található meglévő variánsokat, bár a hatékonyság kissé gyengébb. A kínai tudósok jelenleg is együtt dolgoznak az oltóanyaggyártókkal a mutációk tanulmányozásán, és arra jutottak eddig, hogy még a legrosszabb esetben is nagyjából két hónap alatt tovább lehet fejleszteni az inaktivált vakcinákat, és létre lehet hozni egy újabb vakcinát, ami éppen az adott domináns mutáció ellen is tökéletesen jól működik. Ki kell emelnem: más technológiai eljárások nem biztos, hogy ennyire gyorsak.”

Koronavírus elleni vakcinát tartalmazó ampullák a Sinovac Biotech kínai gyógyszergyártó vállalatnál (Fotó: MTI)

 

Ezen kívül a tudós azt is elárulta: ki lehet lépni a mutációk által okozott „ördögi körből”, méghozzá úgy, hogy ha mindenhol felgyorsítják az oltást. „Ha felgyorsítjuk az oltásokat, akkor minimálisra tudjuk csökkenteni a vírus terjedését, mert kialakul a nyájimmunitás. Azonban eddigi tapasztalataim szerint sajnos nem valószínű, hogy teljesen ki tudjuk irtani a koronavírust, mint ahogyan megöltük a SARS-t. Az tűnik most valószínűnek, hogy tartósan velünk marad, de csak szórványosan, minimalizált fertőző képességgel.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz