Létrehozva: 2021.04.10.

8,5 milliárdos megújulás: így csinálja Székkutas, az okos pályázatok mestere

Székkutas annyi pénzt költött a kis dél-alföldi falu fejlesztésére az elmúlt tíz évben, mintha mind a 2362 lakosa fejenként 3,6 millió forintot szánt volna erre.

Székkutas: a 8,5 milliárdos megújulásnak csak kis részét adta a falu, többnyire pályázatokon nyerték el a lehetőségeket. Nem csoda, hogy ma már egyetlen eladó ház sincs a településen!

Szél István 2010 óta a falu polgármestere, bíznak is benne a helyiek. Hogyne! Hiszen az elmúlt tíz évben 8,5 milliárd forintot költött a település fejlesztésére. Ebben volt európai uniós és állami pénz egyaránt, de amihez tudott, önrésszel is hozzájárult a falu. Hogy ügyesen gazdálkodnak, azt az Állami Számvevőszék is elismerte: jelesre értékelte a Székkutasi Polgármesteri Hivatalt, ami azt jelenti, hogy átlátható és elszámoltatható az önkormányzat mindennapi működése, a korrupciós kockázat alacsony. 2012-ben még 124 közmunkás volt a településen, ma már csak 16-an vannak, a többiek találtak munkát.

Eladó ház egy sincs, amit legutóbb meghirdettek, azt egy fiatal pár vette meg. Egyre több a gyerek és egyre többen dolgoznak helyben.

Székkutason van népdalkör, néptáncegyüttes és olvasókör, a kis faluban pezseg a kulturális élet. A Murgács Kálmán Művelődési Házat közel 50 millió forintból újították fel, több, mint 7 millió forint önrészt az önkormányzat vállalt.

A vállalkozók adóbevételt és munkalehetőséget jelentenek egy településnek. Székkutas fejlődésnek köszönhetően több vállalkozó is kiszúrta magának Székkutast: a Herbária ide költöztette a 80 embert foglalkoztató teakészítmény csomagoló üzemét Békéscsabáról, ráadásul az üzem továbbfejlesztéséhez közel 100 millió forint állami támogatást is nyert. Egy kézműves csokigyár, a Prémium Choco a már meglévő üzemük mellé egy újabb, 1000 négyzetméteres csokigyárat épített nemrég, melyhez ők is nyertek 500 millió forint szintén állami támogatást. Hamarosan egy kézműves hamburgeres is nyit a faluban.

Ha kíváncsi vagy, hogy mi újult meg ebben a faluban az utóbbi tíz évben, miért nincs sáros utca és egyáltalán mi a titkuk, akkor keresd a Ripost 7-et az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább