Létrehozva: 2019.11.13.

„Megváltásként tekintek az eljárásra” – interjút adott Gyárfás Tamás

A Fenyő-gyilkosság felbujtójaként ült a vádlottak padján kedden az úszószövetség volt elnöke.

Hatalmas médiaérdeklődés mellett, kamerák és fényképezőgépek kereszttüzében érkezett a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésére ügyvédje társaságában tegnap délelőtt Gyárfás Tamás. Az 1998-as Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberöléssel megvádolt sportvezető egy órán keresztül ismertette vallomását, a bűnösségét tagadta, a vádakat pedig abszurdnak nevezte.

Fenyõ János, a VICO Rt. elnök-vezérigazgatójának autója, akit 1998 február 11-én délután lelõttek Budapesten, a II. kerületi Margit utcában. – MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Az ügyész a vádiratban ki­fejtette, hogy Fenyő és Gyárfás között az 1990-es évek elején üzleti, elszámolási viták, hatalmi harcok zajlottak. A vita az MTV reggeli műsoráról, a Nap-keltéről szólt. Fenyő ugyanis meg akarta szerezni azt.

Gyárfás ezt nem cáfolta, de nyomatékosította, hogy végül az addig szembenálló felek ügyvédei írásban megállapodást kötöttek, hogy valamennyi, a közöttük álló peres ügyet megszüntetik. Gyárfás azt is hangsúlyozta: a józan ész ellen szól, hogy ezek után bárkinek kiszolgáltassa magát, bárkit felbéreljen arra, hogy Fenyő János ellen erőszakkal fellépjen. Mint mondta: ő mindenkori csatáit ér­vekkel és nem erőszakkal vívta.

A vád azonban úgy szól, hogy Gyárfás Tamás elhatározta, megöleti riválisát. Előbb Tasnádi Pétert bízta meg azzal, hogy tizenkétmillió forintért végezzen Fenyő Jánossal. Tasnádi ebből hatmilliót meg is kapott, de nem teljesítette a megbízást, ezután fordult Gyárfás Tamás Portikhoz. A vádhatóság ötvenkét tanúval, okiratokkal, szakértőkkel és főként a Portik és Gyárfás közti, Portik által titokban rögzített hangfelvételekkel kívánja bizonyítani a vádlott bűnösségét.

Gyárfás Tamás a bíróság folyosóján a sajtó rendelkezésére állt, de a tárgyaláson nem engedte, hogy felvétel készüljön róla.

Fotó: Ripost

„Nem akartam, hogy a családom, a gyermekeim és a szeretteim a vádlottak padján lássanak, ami – még hogyha ártatlanul is kell ráülni – egyfajta szégyenpadnak minősül. Nem optimális helyzet ott ülni” – magyarázta az ülés után Gyárfás, aki megpróbálja ennek is a jó oldalát nézni.

„Húsz éve lebeg körülöttem sötét árnyékként a Fenyő-gyilkosság ügye. Ha már így alakult, egyszer és mindenkorra szeretném végre tisztázni magam, ezért egy megváltásként tekintek az egyébként abszurd eljárásra” – tette hozzá a hetvenéves férfi.

Fenyő közismerten számos emberrel hadban állt, de a nyilvánosság előtt csak Gyárfással háborúzott.

Budapest, 1997. február 8.
Fenyõ János vállalkozó a Magyar Újságírók Országos Szövetsége rendezvényén a Mariott-szállóban. – MTI Fotó: Rózsahegyi Tibor

„Tizenhat hónappal a halála előtt egy sajtóbálon kezet fogtunk és békét kötöttünk, minden egyes peres ügyet megszüntettünk, a csatánk pedig ezzel lezárult. Nem állt érdekemben őt megöletni” – szögezte le a Borsnak Gyárfás, aki szerint az összesen 515 perc hosszúságú, 2003–2004-ben készült felvételeken 3551 kihagyás, illetve számtalan nem érthető részlet van, ezért nem lehet alkalmas bizonyítéknak tekinteni. Sőt szerinte a hangszalagok éppen őt igazolják. Az ügyészség feltételezését abszurdnak nevezte, s mint mondta, az ő karakterétől távol áll az erőszak.

„Pont akkor nem lehet hallani, amikor elkezdeném mondani, hogy az állításai­ból egy szó sem igaz. A szakértő szerint is manipulálták. Őszintén sajnálom, hogy Fenyő meghalt. Utóbb megtudtam, hogy nála a későbbi együttműködésünk is felmerült” – mondta.

Ugyan a Nemzetközi Úszószövetségben fontos szerepet betöltő Gyárfásnak gyakran kell külföldre utaznia, az elmúlt időszakban szinte minden idejét a tárgyalásra való felkészülésre szentelte. Régi cikkekért könyvtárba járt és a szalagokat is többször végighallgatta.

„Volt olyan tanú, aki számomra érthetetlen módon abszurd vallomást tett, de összességében senkiben nem csalódtam, sokan kiállnak mellettem” – mondta.

Zamecsnik Péter, Gyárfás Tamás ügyvédje az előkészítő ülésen több ismert ember tanúkénti meghallgatását indítványozta, emellett kérte a hangfelvételek kirekesztését a bizonyítékok kö­zül. A következő tárgyalási napokat jövő februárra tűzték ki. ­Gyárfás ígérete szerint három napig fog beszélni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban