Létrehozva: 2020.09.25.

Megrázó: Halálra gázolta a vonat a 14 éves lányt Budatéténynél

A fülhallgatója miatt nem hallotta a tinédzser, hogy felé robog a vonat.

A lánynak esélye sem volt, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

„A baleset Budatétény megállóhelytől mintegy 300 méterre, egy zajvédőfallal is elzárt vasúti pályaszakaszon történt. Az előzetes vizsgálatok alapján a lány a megállóhelytől távolodva, fülhallgatóval a fülében sétált üzemi területen, ahol a gyalogosforgalom tilos” – válaszolta a Bors kérdésére a MÁV sajtóosztálya.

A baleset Budatétény megállóhelytôl 300 méterre, egy zajvédôfallal is elzárt szakaszon történt
(Fotó: Bors)

„A vágányokon átkeléskor kiemelt veszélynek vannak kitéve azok a gondatlan kerékpárosok és gyalogosok, akik körültekintés nélkül haladnak át a kereszteződéseken, vagy olyan helyen lépnek a sínek közé, ahol átjáró sincs. Az őket ért baleseteket sok esetben az érzékszervek működését akadályozó tényező okozza. Ilyen lehet a fülhallgatóval történő közlekedés, kapucnis ruházat, és a mobiltelefon használata is” – tették hozzá.

A vasúttársaság a rendőrséggel együtt rendszeresen ellenőrzéseket tart a vasúti átjárókban, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy a belesetek megelőzése érdekében körültekintően közlekedjenek a gyalogosok, a kerékpárosok és az autósok is.

A lap kérdésére a rendőrség közölte: közigazgatási eljárás keretében vizsgálják az esetet, tehát az idegenkezűséget kizárták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek