Létrehozva: 2021.01.29.

Menczer Tamás: A vajdasági magyarok tömegesen igénylik a kínai vakcinát – Videó

A vajdasági magyarok tömegesen igénylik a kínai vakcinát – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.

Menczer Tamás a szerbiai vakcináció tapasztalatairól egyeztetett Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével. A két politikus telefonbeszélgetéséről készült videón Pásztor István arról beszélt, kiválóan érzi magát az után, hogy beoltatta magát a kínai vakcinával.

„Semmi rosszat nem tapasztaltam”

- mondta.

A VMSZ elnöke hangsúlyozta: azért választotta a kínai védőoltást, mert meggyőződése, hogy körültekintően jártak el azok, akik a vakcina engedélyezéséről döntöttek.

„Mintegy 350 ezer ember kapta meg eddig a kínai vakcinát Szerbiában” - mondta a határon túli magyar politikus, hozzátéve: nem tud olyan negatív tapasztalatról, ami „kételyt emelne” a kínai oltóanyaggal szemben.

Pásztor István közölte azt is, hogy a vajdasági magyarok körében „nagyon sokan kérik és várják” a kínai vakcinát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szörnyű tragédia lett a strandolásból, felszippantotta a medencecső a 8 éves kislányt

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast