Létrehozva: 2021.01.17.

Menczer Tamás: Európa Kínában áll sorban a vakcináért

Európa Kínában áll sorban a vakcináért – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán.

Menczer Tamás videójában rámutatott: azt, hogy Európának kell-e a kínai vakcina, jól mutatja, hogy miután csütörtökön nyilvánosságra került, a magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat, néhány órán belül 14 európai ország jelentkezett a kínai gyártónál.

„Mostanra valószínűleg egész Európa Kínában áll sorban, ismét” – jegyezte meg.

Az államtitkár azt mondta: a külügyminisztériumban is „égtek a vonalak”, európai politikusok kérdezték, „mi ez”, és miért nem tudnak róla.

Menczer Tamás beszámolója szerint a karácsonyi napokban szervezték meg a magyar orvosok kiutazását. Ők az érkezést követően megkezdték a kéthetes karanténjukat a kínai szabályoknak megfelelően. A karantén időszaka alatt dokumentumokat elemeztek és videokonferenciákon vettek részt, majd a karantén lejártával megkezdték a helyszíni vizsgálatot. Szombaton pedig egyikük úgy nyilatkozott: mindent meg tudtak nézni Kínában, amit meg akartak nézni, és elégedettek az eredménnyel. „Majd meghozzák a döntésüket, akármi is lesz az, én nekik hiszek” – fogalmazott az államtitkár.

Magyarországon az oltás önkéntes – emlékeztetett Menczer Tamás, aki mindenkit arra biztatott, hogy – amint ő is tette – regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon.

Aki regisztrált, előnybe kerül” – jelentette ki az államtitkár, hozzátéve: „minden élet számít!”.

Brüsszel nem szállít elég gyorsan vakcinát, nem küldenek elég oltóanyagot Magyarországra. Ha csak a brüsszeli beszerzésre számítunk, akkor nem lehet feloldani a korlátozásokat és a kijárási tilalmat. Ezért a kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy több forrásból többféle vakcina álljon minél hamarabb a magyar emberek rendelkezésére. A vakcina nem politikai kérdés, a vakcinával életeket lehet menteni. Tudjuk, hogy a Gyurcsány vezette baloldal azt szeretné, hogy minél tovább tartson a járvány, de arra kérjük a Gyurcsány-lista baloldali politikusait, hogy hergelés helyett, inkább a védekezést segítsék!

Brüsszel nem szállít elég gyorsan vakcinát, nem küld elég oltóanyagot Magyarországra – hangsúlyozta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében, reagálva baloldali pártok sajtótájékoztatóira.

A koronavírus elleni vakcina nem pártpolitikai kérdés – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere vasárnap a Facebook-oldalán.

Kásler Miklós bejegyzésében azt írta: a világjárvány megfékezésének egyetlen módja, hogy a tömeges oltással kialakuljon az emberek immunitása. „A lezárásokból, korlátozásokból kiutat jelentő folyamatot ássa alá a különböző vakcinák körüli felelőtlen hangulatkeltés” – fogalmazott.

A miniszter szerint a közszereplők és politikusok részéről ezeknek a szólamoknak a hangoztatása nem csupán meghökkentő, hanem veszélyes is. Azt írta: orvos-miniszterként elítéli „az üzleti vagy éppen politikai érdekből történő félelemkeltést, a tények relativizálását és a bizalmatlanságot eredményező sejtetéseket”.

Felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon már több mint százezer ember, többségében egészségügyi dolgozó, kapott oltóanyagot. A Pfizer és a Moderna vakcinájának uniós beszerzése azonban lassúnak bizonyul, ezért a kormány tárgyalásokat folytat többféle oltóanyag beszerzése tekintetében – írta, hangsúlyozva: ezek a vakcinák viszont csak azt követően lesznek elérhetőek a magyar emberek számára, miután a szakhatóságok megadják a szükséges engedélyeket, amelyek igazolják biztonságosságukat és hatásosságukat.

Kásler Miklós úgy fogalmazott: „majd egy esztendő hősies helytállása, jelentős összefogása és embert próbáló korlátozásai után még egy jelentős lépés megtételére van szükség a járvánnyal szemben. Fordítsunk hátat a szirénhangoknak, gondoljunk szeretteinkre, barátainkra és ismerőseinkre, a szabad életünkre, vagyis mindarra, amiért érdemes beoltatni magunkat”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte