Létrehozva: 2020.10.25.

Menczer Tamás: Magyarország 150 lélegeztetőgéppel segíti Csehországot

A magyar kormány 150 invazív lélegeztetőgéppel segíti Csehországot a koronavírus-járvány elleni védekezésben – mondta vasárnap Gödöllőn a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Menczer Tamás a lélegeztetőgépek átadásakor elmondta, Prága segítséget kért az Európai Unió és a NATO tagállamaitól az egyre gyorsabban terjedő koronavírus-járvány leküzdésére, amire a magyar kormány a lehető leggyorsabban megtette felajánlását.

Hozzátette, hogy a magyar kormány lélegeztetőgép beszerzéseit „folyamatosan támadják a kamuvideós baloldal vezetésével”, de akik ezeket a beszerzéseket támadják, azoknak valójában nem fontos a magyar emberek élete és biztonsága. Az államtitkár szerint „ez az elmúlt 30 év legaljasabb és legembertelenebb akciója”.

Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára azt mondta, a járvány második hullámában nehezebb helyzetekkel kell szembenézni, mint tavasszal.

Gödöllõ, 2020. október 25.
Ivo Adamec ezredes, a Csehországba induló szállítmány vezetõje, Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelõs államtitkára és Horváth Ildikó, az Emberi Erõforrások Minisztériumának az egészségügyért felelõs államtitkára (b-j) a Csehországnak adományozott lélegezetõgépek átadásán Gödöllõn 2020. október 25-én. A magyar kormány 150 invazív lélegeztetõgéppel segíti Csehországot a koronavírus-járvány elleni védekezésben.
MTI/Balogh Zoltán

Hozzátette, hogy az év elején Magyarország felkészült a legrosszabbra is, arra, hogy mindenki, akinek szüksége van gépi lélegeztetésre, orvosi beavatkozásra, gyógyszeres kezelésre, az hozzájuthasson ezekhez.

Az államtitkár közölte: a magyar kormány úgy ítéli meg, hogy a jelenlegi a helyzetben országon belül és országon kívül is szolidaritásra van szükség egymás iránt, hogy sikeres lehessen az emberiség védekezése a vírus ellen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast