Létrehozva: 2015.07.17.

Menekültáradatra számítanak Kárpátaljáról

A szlovákiai magyar újság, az Új Szó, különös értesüléseket tett közzé.

Szerző Szindbád Gyula

Az Ukrajnában uralkodó bizonytalan biztonsági és politikai helyzet miatt a környező országok már a legsötétebb forgatókönyvre is készülnek. Ha ugyanis az ukrán–orosz határszakaszról a harcok az ország más régióira is kiterjednének, valószínű, hogy az ukrán állampolgárok, mindenekelőtt kárpátaljai magyarok ezrei próbálnának nyugat felé menekülni.

Szétesik a hatalom?

Egyes információk, mindenekelőtt a szlovákiai Új Szó szerint a magyar, a lengyel és a szlovák kormány a közelmúltban már egyeztetett azzal kapcsolatban, hogy ha Ukrajnában esetleg szétesik a központi hatalom, akkor menekülthullám várható Kárpátaljáról. Ebben az esetben nem több száz, hanem több tízezer ember befogadására is fel kell készülnie a szomszédos országoknak. Állítólag már arról is egyezség született, hogy Magyarország és Szlovákia 20–20 ezer menekült befogadására próbál felkészülni, Lengyelország pedig 40 ezer személyt engedne az országba.

Zalaegerszegen lesz a központ?

Egyes információk szerint a magyar kormány is többször foglalkozott a kérdéssel, s döntés született arról, hogy Zalaegerszegen egy volt katonai laktanyában elkezdenek egy logisztikai központot kiépíteni, ha országukból menekülő ukrán állampolgárok ezreinek kellene egyik napról a másikra ellátást biztosítani.

A fenyegető ukrán menekülthullám legutóbb az ukrán–orosz konfliktus kipattanása után volt téma. A magyar kormány azóta többször nyíltan kijelentette, a visegrádi csoport találkozóin rendszeresen egyeztetnek a témában.

Imádkozz Ukrajnáért, üzeni  ez a kép...

 

Szerző Szindbád Gyula

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját