Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.11.15.

Merkely: az egészségügyben dolgozók kihozzák magukból a maximumot

Az egészségügyben dolgozók, látván a járványügyi helyzetet, szinte biztos, hogy kihozzák magukból a maximumot – mondta az egészségügy teljesítőképességéről a Semmelweis Egyetem (SE) rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

„Nyilvánvalóan emberek vagyunk és el tudunk fáradni”, tehát a tartós, maximális teljesítményt nagyon hosszan „nem tudjuk biztosítani” – tette hozzá ugyanakkor Merkely Béla. Mint mondta, az egészségügyben dolgozók azért örültek az úgynevezett restrikciós intézkedéseknek, mert ettől azt várják, két-három hét múlva csökken a kórházakba érkező betegek száma, és ennek következtében tudnak kicsit pihenni, hogy „a hátralévő hónapokban megint csak közel maximális teljesítményt tudjanak nyújtani minden egyes beteg esetében”.

Fotó: MTI

Kitért arra is: a Semmelweis Egyetem az egyik legnagyobb ellátója az országnak, 2200 ágyuk és néhány száz rehabilitációs ágyuk van, és kétnaponta tartanak operatívtörzs-ülést, vagyis folyamatosan nyomon követik, „milyen fokú” a betegek beáramlása az egyes járványosztályokon, klinikákon. Mint mondta, az egyetemnek 40 klinikája van, és ezek szükség esetén kisegítik egymást, átcsoportosítják a munkaerőt, ha szükséges.

Jelezte: fontos az is, hogy „le is cseréljék” a munkaerőt. Példaként elmondta, a rezidenseket a Covid-ellátásban kéthavonta cserélik, hogy „tudjanak egy kicsit pihenni, és aztán ismételten visszaengedjük őket”.

„A Semmelweis Egyetem klinikáin sok beteg van, de az elszántság maximális, kollégáink minden reggel elkötelezetten és elszántan lépnek be az egyetem kapuján, hogy a betegeinket gyógyítsuk” – szögezte le.

Az olaszországi kórházak leterheltségéről napvilágot látott hírekre reagálva Merkely Béla azt mondta, nagyon reméli, hogy ilyen Magyarországon nem fog bekövetkezni, „ennél jobb logisztikánk van nekünk”.

Hozzátette: a nagy ellátóknak – mint a Semmelweis Egyetem és a nagy orvosegyetemek – előbb saját intézményükön belül kell az erőforrást megfelelő módon mobilizálni és irányítani. Megjegyezte: ha ez nem elég, és úgy látják, egy-két héten belül „nem lesz elég humán erőforrás”, akkor azt időben kell jelezni az operatív törzsnek. Szólt arról is, hogy az SE 56 embert adott kölcsön más kórházakba a koronavírus-járvány második hullámának kezdetén. Közölte: a tervek szerint 900 ágyig „kell felmenni”, de jelenleg közel 600-an fekszenek az SE klinikáin.

Merkely Béla szólt arról is, hogy alapvetően két különböző típusú vakcina lesz elérhető. Az amerikai Pfizer és a német BioNTech vállalat vakcinájáról – amelyről a héten jelentették be, hogy az oltóanyag tesztelésének harmadik, befejező szakaszában gyűjtött előzetes adatok alapján kilencven százalék feletti hatékonyságot értek el – azt mondta, ez egy különleges, „messenger RNS” típusú védettséget ad; előre megtervezi az örökítőanyag a vírussal szembeni antitestet, és ezt fogja leképezni. Vagyis – magyarázta – nem aktív immunizálást csinál, hanem beviszi az információt a szervezetbe, és a szervezet ezen információnak a birtokában fogja legyártani azokat a nélkülözhetetlen ellenanyagokat, amelyek a vírus behatolásakor likvidálják a szervezetből, lecsökkentik a mennyiségét és ennek következtében biztosítják az immunitást – tette hozzá. Úgy vélte, a 90 százalékos immunitás „nagyon magas szintű eredmény”, és lehet rá alapozni.

Mint mondta, a többi hagyományos vakcina: ott egy vírust – leggyakrabban adenovírust – alkalmaznak vektorként, és abban a vírusban van a Covid-19 speciális fehérjéje kódolva. Amikor az adenovírus – amely egyébként nem betegíti meg a szervezetet – mégis bejut a szervezetbe, ez ellen a szervezet fog megfelelő ellenanyagot termelni, és egy esetleges Covid-fertőzéskor már a szervezetben kódolva ott van az antitest és a lehető leggyorsabban belép a hadrendbe és megakadályozza a fertőzést – magyarázta.

Merkely Béla szerint a csaknem tízfajta vakcina, amely készül, „kellő szortimentet ad nekünk” a megfelelő választáshoz. Fontosnak nevezte hogy a világ minden országában várják a vakcinát, így százmilliós, milliárdos tételben kell ezeket legyártani. Biztos benne, hogy a gyógyszergyárak már elkezdték az ígéretes vakcinák gyártását, és folyamatosan zajlik az engedélyeztetésük – tette hozzá. Úgy vélte, azokat már a részeredmények, a fázis-2 vizsgálatok alapján benyújtották az amerikai és európai hatóságokhoz, amelyek a fázis-3 vizsgálatok végén így viszonylag gyorsan be fogják fejezni az engedélyezést, és a vakcina jövő év elején rendelkezésre áll.

A Pfizer-féle vakcina véleménye szerint már decemberben Európában lesz. Elmondta azt is, azt -80 Celsius-fokon kell tárolni, vagyis megfelelő logisztikát kell kidolgozni az oltáshoz.

A védettség kialakulásával kapcsolatban azt mondta, az oltás után – vagy ahol szükséges, a második oltást követően – egy-két héten belül „várható olyan fajta védettség, amely komoly nyájimmunitást fejthet ki”. Fontosnak ítélte a „nyájvédettséget”, amelynél figyelembe kell venni a betegségen már átesettek védettségét és a vakcina által nyújtott védettséget, és ennek kell együtt kitennie 60-70 százalékot.

Megjegyezte: mivel arról nincs adat, hányan estek át a betegségen, az egyetemek reprezentatív mérést terveznek a tömeges oltás megkezdése előtt. Ez alapján be tudják határolni, hogy egy életkori csoportban a lakosság hány százaléka esett át a fertőzésen, mert azoknak valószínűleg nem kell vakcináció.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát