Létrehozva: 2020.12.22.

Merkely Béla: ha minden jól megy, márciusban leállhat a járvány

Szenteste nem lesz kijárási tilalom és a családi összejövetelek 10 fős korlátjába a gyerekek nem számítanak bele. Tavaszra pedig véget érhet a járvány.

Rendkívüli döntést hozott a kormány: december 24-ére, szentestére felfüggeszti a kijárási tilalmat. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint a testi, lelki egészség megóvása érdekében egyaránt szükség van az óvintézkedésekre és arra, hogy szenteste együtt legyünk.

Merkely Béla
MTI/Kovács Tamás

„Lehetőségünk van, hogy maszkot használjunk, óránként kezet mossunk, illetve az ünnepi asztalnál egy kicsit távolabb üljünk egymástól” – fogalmazott a professzor a Hír TV Bayer Show című műsorában.

Fotó: Shutterstock

Átfertőzöttség és oltás állítja meg a járványt

A szentestére vonatkozó jó hír mellett az embereket az érdekli, mikor érhet véget a koronavírus-járvány.

„Véleményem szerint összesen 60 százalékosnak kell lennie az átfertőzöttségnek és a vakcináció által biztosított immunitásnak ahhoz, hogy a járvány leálljon. Én abban bízom, hogy erre márciusban sor kerülhet” – közölte Merkely Béla professzor a Hír TV-ben.

Fotó: Shutterstock

Müller Cecília: felkészültünk az oltóanyag beadására

„Minden tárgyi feltétel adott a vakcina kezelésére, tárolására, az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét követően pedig pár nap múlva megkezdik az egészségügyi dolgozók oltását. Első körben közel 5000 ember oltására elegendő mennyiség érkezik, de még idén újabb mennyiségre számítunk, a későbbiekben pedig folyamatos beszállítással számolunk” – mondta Müller Cecília, országos tisztifőorvos. Hozzátette: először a Dél-pesti Centrumkórházban, később 25 telephelyen adják be az oltást.

Fotó: AFP

Fontos a regisztrációs sorrend

A vakcinainfo.gov.hu internetes oldalon 200 ezernél is többen regisztráltak már, míg a 60 év felettieknek postán küldtek ki tájékoztató anyagot, illetve regisztrációs lapot. Bár első körben az egészségügyi dolgozókat és a leginkább veszélyeztetetteket oltják majd, a későbbi oltási sorrend kialakításában számítani fog, hogy kik és mikor regisztráltak.

Fotó: Ripost

A koronavírus elleni vakcinák esetében ugyanis speciális szállításra és tárolásra van szükség – a Pfizer–BioNTech oltóanyaga például mínusz 70 fokot igényel. Így a szakemberek számára az ütemezés kialakításakor meghatározó, hogy mikor, melyik nap és telephelyen, hány embert oltanak majd be, akik 21 nappal később emlékeztető oltásban is részesülnek.

Hatékonyabb a Covid-vakcina az influenza-oltásnál

Szlávik János infektológus az M1-en azt tanácsolta, hogy mindenki, aki teheti és a rizikócsoportba tartozik, oltassa be magát, amint lehetséges, hiszen csak ezzel tudja megvédeni magát a koronavírus-fertőzés súlyos szövődményeitől.

Fotó: MTI

„Míg az influenza elleni oltások hatékonysága 70-80, a koronavírus elleni vakcináké több mint 90 százalék. Ráadásul valamennyi oltóanyag esetében igaz, ha valaki az oltás ellenére megfertőződik, szinte biztosan nem alakul ki nála súlyos betegség és nem hal bele a fertőzésbe” – hangsúlyozta Szlávik János. Az esetleges mellékhatások miatt aggódók megnyugtatásául elmondta: ezeket a vakcinákat megfelelően megvizsgálják, az eddig megjelent hírek alapján pedig szinte valamennyi előtörzskönyvezett oltóanyag hatásos, mellékhatásai pedig csak a szokásosak: bőrpír, hőemelkedés, enyhe fájdalom az oltás helyén. Megjegyezte, nem zárható ki, hogy valaki érzékeny az oltóanyagra, „borzasztó ritkán előfordul az allergiás reakció, ilyenkor azonban az egészségügyi személyzet megoldja a problémát”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra