Létrehozva: 2021.03.10.

Merkely Béla a brit mutáns vírusra figyelmeztet

A Semmelweis Egyetem rektora szerint elkerülhetetlen volt a korlátozó intézkedések szigorítása, mert gyorsan terjed a brit mutáns vírus, egyre többen kerülnek súlyos, életveszélyes állapotba, és a napi halálozási szám is emelkedett. Merkely Béla úgy gondolja, hogy a bevezetett szigorítások és a folyamatos oltás hatására májusra túl leszünk a nehezén.

Merkely Béla az új korlátozó intézkedésekről azt gondolja, hogy ezek mindannyiunk érdekét szolgálják. A rektor szerint úgy is elkerülhetetlenek voltak, hogy az eddigi előírásokat a lakosság zömében betartotta, jól együttműködött. Ennek ellenére sem lehetett megakadályozni a vírus rohamos terjedését – ahogy Európa-szerte látjuk – egyre több a napi megbetegedés és a halálozás. Gyorsan emelkedik a súlyos lefolyású esetek száma, mára már többen vannak lélegeztetőgépen, mint ahányan novemberben voltak. A kormány a végsőkig kitartott, és csak az utolsó pillanatban hozta meg az elkerülhetetlen lépést, a távoktatás elrendelését. Gazdaságilag az ország és a családok szempontjából is húsbavágó, de az élelmiszerboltok, a drogériák és a vonatkozó rendeletben nevesítettek kivételével az üzletek bezárása is indokolt, hiszen csak így tudjuk csökkenteni a személyes érintkezések számát – mondta a professzor az Origónak adott interjújában.

AZ ÓVINTÉZKEDÉSEK HATÁSÁRA 3-4 HÉT MÚLVA MÁR KEDVEZŐBB ADATOKAT KELL LÁTNUNK. VÁRHATÓAN AKKORRA CSÖKKEN AZ ÚJ MEGBETEGEDÉSEK SZÁMA, AMIT AZ IS SEGÍT, HOGY FOKOZZUK AZ OLTÁSI INTENZITÁST.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Az a cél, hogy minél hamarabb minél több ember megkapja legalább az első oltást. Erre pedig megvan az esély, hiszen oltunk Pfizerrel, AstraZenecával, Szputnyikkal, Sinopharmmal, és nemsokára érkezik új Moderna-szállítmány is. Optimista vagyok, azt tudom mondani, hogy a nehezén húsvétot követően túl lehetünk.

Merkely elismerte, hogy az egyetemi klinikákra érkező betegek is egyre fiatalabbak, most a harminc és hatvan év közötti korosztály fertőződik leginkább.

ENNEK A BRIT VÍRUSMUTÁCIÓ-MEGJELENÉS AZ OKA, AMELYET A KÖZÖSSÉGEKBEN LÉVŐ GYEREKEK ÉS MUNKÁBA JÁRÓ SZÜLŐK TERJESZTENEK LEGINKÁBB, ÉS KÖZÜLÜK NÉHÁNYAN SÚLYOSAN MEGBETEGEDNEK.

A Semmelweis Egyetem rektora arra is kitért, hogy az igazolt fertőzések száma feltehetően messze elmarad a valódi fertőzések számától. Ezekre irodalmi adatok vannak. Ennek alapján a valódi átfertőződöttek aránya akár többmilliós is lehet.

Becsléseim szerint, ha több mint 3 millió ember megkapja legalább az első oltást, érezhető lesz a védettség kialakulása.

Ez persze nem önmagában az oltásnak lesz köszönhető, hanem annak is, hogy legalább ugyanennyien fertőződtek már meg, és alakult ki ellenanyag a szervezetükben. Természetesen arra is van példa, hogy azok is kaptak már oltást, akik korábban betegek voltak.

Dr. Merkely Béla is megkapta a koronavírus elleni védőoltást
Fotó: Facebook

FONTOS TUDNI, HOGY AZOK SEM LEHETNEK TELJES BIZTONSÁGBAN, AKIK ÁTESTEK A FERTŐZÉSEN, MERT A GYÓGYULÁS UTÁN HAT HÓNAPPAL CSÖKKENHET AZ ELLENANYAG MENNYISÉGE A SZERVEZETBEN, DE ENNEK JELENTŐSÉGE KLINIKAILAG MÉG NEM TISZTÁZOTT.

Ugyanakkor a szigorító intézkedések betartásával és az oltás felvételével mi magunk is tehetünk azért, hogy a járvány nyárra végleg lecsillapodjon

- mondta Merkely, aki végezetül hozzátette:

A MOST TERJEDŐ BRIT MUTÁNS VÍRUS SOKKAL FERTŐZŐKÉPESEBB – VIRULENSEBB. EZ AZT JELENTI, HOGY MÉG JOBBAN KELL FIGYELNI A SZABÁLYOKRA.

Nagyon gyorsan terjed, így ha valaki egyetlen hibát elkövet a védekezésben – például tíz-tizenöt percet eltölt egy fertőzöttel zárt helyen maszk nélkül, vagy nem fertőtleníti alaposan a kezét, vagy nem tartja a távolságot -, könnyebben elkapja a vírus most terjedő angol variánsát. Az elmúlt napokban a budapesti igazolt esetek 80-90%-át ez a mutáció okozta. A tavaly tavasszal és ősszel terjedő vadvírus nem fertőzött ilyen intenzitással

- figyelmeztetett a szakember.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra