Létrehozva: 2021.03.15.

Merkely Béla: Négy pont, amiben megelőztük a világ nagy részét

Merkely Béla elmagyarázta, miért áll jól Magyarország a koronavírus elleni védekezésben.

Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem rektora a Pesti TV Plebejus Polbeat című műsorában pontokba szedve elmagyarázta el, hogy Magyarország miért áll jól a koronavírus elleni védekezésben, s kifejtette, milyen tapasztalatai vannak a Szputnyik vakcinával, amit ő és édesapja is megkapott.

A védekezés egyik kulcsembere azt is hozzátette: azt támogatja, hogy változzon az eljárásrend és a második oltásokra félretett vakcinákat is adják be az embereknek, hiszen már egy adag oltóanyag is 85 százalékos védettséget adhat, a kórházba kerüléstől és a haláltól pedig már önmagában is nagy bizonyossággal megvéd.

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Merkely Béla üzent a „tízmillió virológusnak és oltásszakértőnek is”: ne próbáljunk okosabbnak lenni, hiszen a felfutó fertőzések idején a legfontosabb, hogy bármelyik vakcinát mihamarabb megkapjuk.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, Orbán Viktor miniszterelnök járványügyi tanácsadó csoportjának tagja, aki az első napoktól fogva a védekezés egyik meghatározó szakembere, pontokba szedve is elmagyarázta, hogy Magyarország miért tud a nemzetközi átlagnál eredményesebben védekezni a járvány ellen:

  • Magyarországon az elsők között állt fel az operatív törzs, a járvány első hullámát az idejében hozott intézkedések hatására gyakorlatilag nem éltük meg. Nyertünk öt hónapot, így felkészülhetett az ország és az egészségügy, pedig már márciusban, teljesen védtelenül elérhetett volna minket egy olyan hullám, mint a mostani.
  • Nagyon fontos az is, hogy nem össze-vissza hozták az intézkedéseket, hanem meggondoltan. Olaszországban például napról-napra és megyéről megyére változtatták a szabályokat.
  • Nagyon jelentős fegyvertény, hogy hozzájutottunk olyan vakcinákhoz, amelyekhez Nyugat-Európa nem tudott. Nekünk volt bátorságunk beszerezni olyan oltóanyagokat is, amelyeket világszerte sikerrel alkalmaznak, de a túladminisztrált uniós struktúrából kihullottak.
  • Magyarországon pillanatok alatt elkezdték gyártani a remdesivirt és a favipiravirt, a koronavírus gyógyításának két fő hatóanyagát, ami Nyugat-Európában sokáig nehezen és drágán volt beszerezhető. Ez is egy komoly teljesítménye az országnak és a hazai gyógyszeriparnak. Innen is bátorítom a háziorvosokat, hogy az elérhető gyógyszereket már az otthoni ápolás szakaszában írják fel a betegeknek.
  • Nagyon veszélyes a hangulatkeltés

    Merkely Béla – kérdésre válaszolva – az orosz Szuptnyik V vakcina ellen folyó, politikai jellegű hangulatkeltéssel kapcsolatosan arról beszélt: nagyon veszélyes a hangulatkeltés, hiszen az a jó vakcina, ami a vállunkban van. Ráadásul a Szputnyikot, amit magam és édesapám is kapott, megvizsgáltuk itt az egyetemen és kiderült: kiváló vakcina, nagyon jó eredményei vannak”.

    Fotó: Facebook

    Egy modern, vektoralapú oltóanyag, aminek a harmadik fázisú vizsgálatai azonos, vagy jobb védettséget mutatnak ki a legnépszerűbb nyugati vakcinákhoz mérten – mondta.

    „Megnézettem például a saját ellenanyag-képződésemet. Az ismert megfertőződésemet követő harmadik hónapban az ellenanyagom 2,5 egység volt, ez igen alacsony, de egy darab Szputnyik-vakcina után 1025 fölé nőtt, nagyon magasra, s van olyan kollégám, akinél a 4000-et, egy másiknál 25 ezret is elérte a vér milliliterére vetítve” – emelte ki.

    A Semmelweis Egyetem rektora hozzáfűzte: „most tartunk ott, hogy a több vakcina ellenanyagképzését is vizsgáljuk szisztematikusan, de annyit máris el lehet mondani, hogy a Szputnyik kifejezetten hatékony oltóanyag. A többi engedélyezett oltásról sem tudok rosszat mondani. A kínai vakcinát itthon most kezdték tömegesen beadni, annál is vizsgáljuk az ellenanyagképződést, és az máris látható, hogy

    a Sinopharm egy-egy fehérjével szemben valamivel kevesebb ellenanyagot indikál, viszont szélesebb spektrumban véd, tehát hatékonyabb lehet a vírus mutációival szemben.”

    „Egy sörétes puskához hasonlítanám, szemben az úgynevezett vektoros vakcinákkal, amelyek célzottan a most fertőző vírusmutációt blokkolják. A Sinopharmot már hatvanmillió ember kapta meg a világon, az kifejezetten alkalmas nagyszámú ember gyors beoltására” – nyomatékosította álláspontját.

    Merkely Béla szerint az utóbbi évtizedekben az oltások kérdése egy misztikus történet lett a közvélemény előtt, miközben az egész orvoslástörténelem azt igazolja, hogy a nagy ugrást a várható élettartamban az oltások feltalálása és elterjedése hozta meg.

    „A dédszüleink idején a gyerekek fele nem érte meg a nagykorúságot. Teljesen érthetetlen tehát az oltásokkal szembeni félelemkeltés szerte a világon, amiért főleg a közösségi médiában terjedő valótlanságok a felelősek” – hangsúlyozta.

    A Semmelweis Egyetem rektorától megkérdezték azt is, miért érezte úgy tavaly, mindjárt a járvány első napjaiban, hogy a védekezés élére kell állnia és folyamatosan informálni a magyarokat arról, mire számíthatnak és mi történik velük. Szóba hozták továbbá, hogy nagyon sok személyes, hősies áldozatvállalásról tudunk az egészségügyben, mégis igen keveset szerepelnek ezek a bátor orvosok és ápolók a nagy nyilvánosság előtt.

    Merkely szerint lesz idő, hogy a személyes hőstetteket megfilmesítsük és megírjuk, de most az orvosok is úgy vannak vele, hogy ott a helyük a betegágyak mellett:

    „be kell bizonyítanunk, hogy nem véletlenül vagyunk Semmelweis Ignác utódai, nem kérdés, hogy előre állunk, ha kell. Amire büszke vagyok, hogy motiválni tudtam az egyetem polgárait és hallgatóit, akik zokszó nélkül, még jóval az oltás előtt is odálltak és tették a dolgukat az intenzív osztályokon”.

    Merkely Béla kijelentette:

    ha kellően fegyelmezettek vagyunk, május közepéig lecsenghet a járvány.

    A brit mutáns ugyanakkor nagyon agresszív, a legkisebb hibáért is meg kell fizetni, ezért most, egy kis ideig még valóban nagyon oda kell figyelnünk és nem szabad kételkedéssel akadályozni az oltások beadását. Itt a professzor megjegyezte:

    „Hónapok óta gondolkodunk azon, hogy helyes-e félretenni az emberek második oltását, ahelyett, hogy azt beadnák gyorsan másvalakinek. Bár vannak érvek a mostani megoldás mellett, mégis arra jutottunk, én magam is ezt támogatom, hogy a második oltásra félretett oltóanyagot adják be a sorban következőknek, minél hamarabb, hiszen már egy oltás is 85 százalékos védettséget alakíthat ki, a betegség kórházi vagy halálos kimenetelét pedig szinte teljesen bizonyosan megakadályozza. Kivétel ez alól a Szputnyik, mert ott az első és a második vakcina összetétele nem ugyanaz” – mondta.

    A Pesti TV műsora alább tekinthető meg teljes egészében:

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

    origo.hu

    Háborús hangulat van Brüsszelben

    magyarnemzet.hu

    Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

    metropol.hu

    Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

    vg.hu

    Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

    origo.hu

    Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

    mindmegette.hu

    Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

    she.life.hu

    A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    "Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

    ripost.hu

    Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

    INSIDER

    Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

    INSIDER

    Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

    INSIDER

    Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek