Létrehozva: 2021.11.28.

Merkely Béla: a nyugodt karácsony azon múlik, hányan veszik fel a harmadik oltást

A nyugodt karácsony azon múlik, hogy hányan veszik fel a harmadik oltást – vélekedett a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Merkely Béla hozzátette: a harmadik oltás hatása két hét alatt alakul ki, tehát „azok a családok tudnak nyugodtan a családi asztalhoz ülni, ahol két héttel karácsony előtt mindenki felvette a harmadik oltást”.

Fotó: MTI

Kiemelte, hogy az Európai Unióban Magyarországon adták be a legtöbb harmadik oltást. Összehasonlításképpen Izraelt hozta fel példaként, ahol júniusban indult el a negyedik hullám, amely szeptemberre csúcsosodott ki, majd lecsendesedett. Ennek megoldása Merkely Béla szerint a harmadik oltás volt, amelyet a lakosság 45 százaléka kapott meg. Ebből lehet arra következtetni, hogy nálunk is ezt az értéket kell elérni, hogy karácsonykor a családok összeülhessenek és békében ünnepelhessenek.

Izrael példáját azért is hozta fel a rektor, mert ott is 60 feletti százalékban oltott két dózissal a lakosság, viszont ehhez járul hozzá a 45 százalékos átoltottság a harmadik dózissal. Kitért azon európai országokra, ahol sok esetben két dózissal elérték a 80-85 százalékot is, mégis magas a napi fertőzésszám. Mindez a rektor szerint azzal magyarázható, hogy az első két dózis a betegség súlyos lefolyására, a halálozásra van hatással, míg a harmadik adag a járvány terjedése szempontjából jelentős.

A mostani európai helyzet azt mutatja, hogy a delta variáns visszafertőzte Európát, és olyanok is megkapták, akik egyébként már kétszer oltva voltak, ennek következtében részt vettek a járványban és fenntartották azt – fogalmazott.

Az oltási hetet sikeresnek értékelve azt mondta: remélte, hogy népszerű lesz a regisztráció nélküli oltás, sokat dolgoztak rajta, hogy ne csak növeljék az oltópontok számát, de egyszerűbbé is tegyék a részvételt. Példaként említette, hogy az oltásra rendelkezésre álló időt is bővítették, 7 órától 19 óráig, így bárki megtalálhatta a számára megfelelő időpontot.

A Semmelweis Egyetem négy oltóponton 26 oltóhelyet működtet: a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán, a I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikán a Bókay János utcában, az egyetem központi külső klinikai tömbjében, valamint a Szent Rókus Kórházban.

Az oltási hét jövő hétre kiterjesztésével összefüggésben fontosnak nevezte, hogy az igényeknek megfelelően alakítják az erőforrásokat, így ha szükség van több munkatársra, azt is megszervezik.

Ismertette: az egyetem eddig 460 ezer oltást adott be, az oltási akcióhéttel és annak kitolásával az általuk beadott oltások száma a 800 ezret is meg fogja haladni.

Elmondta, hogy az oltási akcióhét arányai országosan azonosak, a legtöbben, 85 százalékban harmadik oltásért jelentkeznek, 10 százalékos az első vakcináért jelentkezők aránya és 5 százalék a másodikért.

Merkely Béla szerint a legfontosabb az, hogy senki se bízzon az immunrendszerében, oltatlanul „a legjobb immunrendszer mellett is kialakulhat citokinvihar, fiatal, huszonéves, sportos testalkatú ember is lélegeztetőgépre kerülhet, halál közelébe”. Hozzátette: ez most egy olyan helyzet, hogy „legalább három oltásra van szükség”.

Az Afrika déli részén felfedezett omikron mutánssal összefüggésben azt mondta: „minden elképzelhető, ez egy ezerarcú vírus, azt azonban nem tartom valószínűnek, hogy ez egy azonnali hatalmas ötödik hullámot generáljon”.

Megismételte: az alapimmunizáció a betegség súlyos lefolyásával, a harmadik oltás a járvány terjedésével függ össze, ezért ha ez a két paraméter magas az országban, akkor ez a mutáns „nem fog jelentős problémát okozni”. De azokban az országokban, ahol alacsony az átoltottság és nincs meg a harmadik oltás, ott gondot jelenthet – fűzte hozzá.

A jövőre vonatkozóan azt mondta: egy pontosan meg nem határozható idő múlva megszelídül a vírus, de ez az oltottság következménye lesz. Akik nem oltatják be magukat, azok megkapják a betegséget, aminek „nagy ára van, mert ha valaki oltatlanul kapja meg ezt a vírusfertőzést, akkor az élete sokkal nagyobb veszélyben van, mintha két vagy három oltást követően kapná meg” – vélekedett a szakember.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"