Létrehozva: 2017.11.07.

Metrópótlás: kiderült, hova lett a rengeteg utas!

Sok közlekedõnek kellett változtatni szokásain, korábban kellett elindulnia, vagy más útvonalon kellett eljutnia a munkába, iskolába.

Jól vizsgázott az első napokon a főváros tömegközlekedése: zökkenőmentesen sikerültek az első napok, amikor a metrófelújítás miatt a felszínen kellett pótolni a 3-as metró járatait a Lehel tér és Újpest Központ között.

Ehhez persze sok közlekedőnek változtatnia kellett a szokásain: korábban kellett elindulnia, vagy más útvonalon kellett eljutnia a munkába, iskolába.

Káosz sincs, sőt, sokfelé meglepően jól lehet haladni, és a pótlóbuszokra is felférnek az utasok annak ellenére, hogy a BKK korábban azt hangoztatta, csak a metrózók kétharmada tud majd ezentúl a metrópótlókkal utazni. Feltehető tehát a kérdés: hová lett legalább egyharmadnyi utas?

Erre a kérdésre kereste a választ munkatársunk, s hogy mire jutott, elolvashatod a Ripost napilap szerdai számában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra