Létrehozva: 2020.10.14.

Migránsokkal az autójában borult fel egy rendőrök elől menekülő embercsempész az M1-esen

Elhajtott az igazoltatás elől, majd az árokba csapódott az embercsempész.

A rendőrök – négy megyére kiterjedő akció keretében – akartak megállítani egy szlovák rendszámú gépkocsit szerdán az M1-es autópálya 93. kilométerszelvényében.

Az Ausztria irányába haladó jármű vezetője azonban nagy sebességgel elhajtott a rendőrök elől. A rendőrök követték az autót, aminek sofőrje végül az autópályán, Nagyszentjános térségében lesodródott az útról, árokba hajtott, majd ott járművével felborult.

A gépkocsi német konvenciós útlevéllel rendelkező szír állampolgárságú vezetője, és a benne utazó öt, magát szintén szír állampolgárnak valló férfi mindegyike megsérült.

A gépkocsi utasai magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, valamint személyazonosságukat hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért a rendőrök a járművezetőt és a migránsokat elfogták, sérüléseikre tekintettel a mentők kórházba vitték őket. Ellátásukat követően mindannyiukat a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra állítják elő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai képek a teherhajó által letarolt és összedőlt hídról

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast