Létrehozva: 2019.06.27.

Minden eddiginél nagyobb szúnyogirtásba kezdenek

Hatalmas segítség az a 825 millió forint, amit a kormány átcsoportosított az idei költségvetésben a szúnyogirtásra - mondta a Ripost-nak Mukics Dániel, a Katasztrófavédelem szóvivõje.

„Ennek a forrásnak a biztosításával nagyobb területet és több települést érinthet a szúnyoggyérítési program.  Minden eddiginél nagyobb területen léphetünk fel a szúnyogok ellen" –hangsúlyozta a szakember. 

A következő napokban irtják a szúnyogokat a Szigetközben, Békés megyében, a fővárosban, a Csepel-szigeten, Komárom, Baja és Mohács térségében, valamint a Dunakanyarnál. Újabb szúnyoggyérítést terveznek Baranya, Somogy és Zala megyében, illetve az Ipoly mentén. A kiemelt turisztikai régiók közül a Fertő- és a Tisza-tó településein védekeznek intenzíven a közeljövőben. A Tiszánál a tiszavirágzás miatt nem tudtak vegyszerezni, a kérészek rajzása által érintett területen csak akkor kezdődik meg a permetezés, amikor ez már nem veszélyezteti a védett rovarokat.

A viharos, esős időjárás miatt a múlt héten több településen is elmaradt a szúnyogirtás, ezt pótolják most Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Dunaújváros térségében és Kecskeméten. Szegeden pedig a rendkívül sok panasz  miatt rendkívüli szúnyogirtást kezdenek a napokban.
 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét