Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.11.30.

Mindent eldöntő fordulat a szexuális erőszakkal vádolt két mentős ügyében

Egy év rémálom után végre fellélegezhet a két mentõs, akiket szexuális erõszakkal vádolt egy budai gyermekotthonban élõ kamasz lány.

A rendőrség, hosszas nyomozás és több szakértői vélemény áttanulmányozása után, úgy döntött, hogy lezárja az ügyet.

Mivel semmiféle bizonyíték nem támasztotta alá V. Szilvia állításait, az ügyben indult nyomozást bűncselekmény hiányában szüntették meg.

Kézhez kaptam a rendőrségi papírt, ez volt az egyetlen logikus döntés – magyarázta dr. Féja András, az egyik megvádolt mentőápolót képviselő ügyvéd. – Én és ügyfelem végig tudtuk, hogy nem történt bűncselekmény, és ezt végül a rendőrségi vizsgálat is bebizonyította. Védencem hivatásnak tekinti a mentőzést. Direkt azért is jár olyan iskolába, ahol továbbképezheti magát. Egy év kényszerpihenő után már nagyon várja, hogy mikor segíthet újra a betegeken. Egyetlen pillanatig sem fordult meg a fejében, hogy más szakma után nézzen – tette hozzá az ügyvéd a Blikknek.

2016. november 9-én az egyik budai gyermekotthon 15 éves lakójához riasztották a mentőket. A kiérkező két egészségügyi dolgozó hiába próbálta rávenni a lányt, hogy menjen velük, ellenállt, megfenyegette őket: bosszút áll, ha elviszik.Végül sikerült a lányt betessékelni az autóba, és elindultak vele az egyik pesti kórház felé. A budai Vár tövében azonban kénytelenek voltak megállni, mert a lány hányt. Állítása szerint ekkor a két mentő először végigtapogatták a testét, majd felszólította, hogy szexuálisan elégítse ki őket. Az erősen alkohol és kábítószer hatása alatt álló tinit végül a mentők átadták a kórházban az ügyeletes orvosnak és nővérnek. A klinikán Szilvia senkinek nem jelezte az erőszakot, csupán miután visszatért az otthonba, a társainak és a nevelőjének adta elő történetét.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó