Létrehozva: 2018.07.26.

Mindent elmondott a szemtanú: ezért fulladt bele a tóba a 8 éves kisfiú

Felnõtt nélkül, a testvérével ment békát fogni az a 8 éves kisfiú, aki beleesett és belefulladt a Mikes-tóba Abonyban.

A betonépítmény vízzel borított alja algás: elég egy rossz mozdulat, az ember máris az 1,5–1,8 méter mély vízben találja magát. Ez történt kedd délután fél 5-kor a békákat kergető kisfiúval is. Egy közelben lakó fiatalember azonnal utánavetette magát, de a fiú már nem jött fel a felszínre. A férfi a lábával tapogatta az iszapban, merre lehet, és fél óra múlva, két méterrel beljebb talált rá a mozdulatlan kis testre. Miután a karjában kivitte a partra, a mentők megkezdték az újraélesztést.

– Két eset- és egy rohamkocsi jött, hosszasan próbálták infúzióval, szívmasszázzsal visszahozni az életbe. Mentőhelikopter is érkezett, de hiába – fejtegette Szabó Károly, aki végignézte az orvosok küzdelmét a gyerekért. – A kisfiú nevelőanyja is itt volt, egy padon zokogott, miközben a kicsiért harcoltak.

A fiút testvérével és még két másik gyerekkel együtt nevelőszülők gondozták. A tótól néhány utcára, egy takaros tanyán laknak. Kerítésük nincs, egy kapu jelzi, hol a bejárat. Nem nyitottak ajtót. A Pest Megyei Kormányhivatal Gyermekvédelmi Szakszolgálata járt náluk, és elvitték tőlük a többi gyermeket.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított nyomozást, amelynek során szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit – árulta el András Tamás a Blikknek, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az abonyiakat nagyon megviselte a tragédia. A tavat néhány évvel ezelőtt tisztíttatta ki a helyi önkormányzat, ekkor épült rá az egyetlen stég és a körülötte lévő sétaút. A tóban sem fürdeni, sem horgászni nem szabad. Nemsokára nagy rendezvényt tartanak a parton, és többekben is felvetődött, nem kellene-e megvizsgálni a part biztonságosságát. Ugyanezen a helyen nemrég egy felnőtt is becsúszott a vízbe, és egy hajszálon múlt, hogy élve megúszta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zalatnay Sarolta Magyar Péternek üzent: Tisztelje jobban az édesanyákat!

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

ripost.hu

Most kaptuk: rendőr áll a főúton, tömegkarambol történt

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét