Létrehozva: 2021.05.16.

Mráz Ágoston Sámuel: a magyarok elvárják, hogy a miniszterelnök tudjon angolul

A magyarok minden miniszterelnöktől elvárják, hogy tudjon angolul – emelte ki a Nézőpont Csoport vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Mráz Ágoston Sámuel a kutatásukra hivatkozva közölte: a válaszadók 83 százaléka mondta ezt, még a kormánykritikusok 70 százaléka is.

Utóbbiak az általános érvényű állítás megfogalmazásakor minden bizonnyal észben tartották, hogy Karácsony Gergelyt, az ellenzéki előválasztáson miniszterelnök-jelöltként elinduló jelenlegi főpolgármestert az elmúlt napokban „kellemetlen helyzetbe hozta, amikor kiderült, hogy ő nem beszél angolul” – vélekedett Mráz Ágoston Sámuel.


Mráz Ágoston Sámuel, a Nézõpont Csoport vezérigazgatója
MTI/Soós Lajos

Hangsúlyozta: a mai, egyre nemzetközibbé váló világban a miniszterelnököknek tárgyalóképeseknek kell lenniük. Régen „úri huncutság” volt a diplomácia, sok-sok protokolláris lassúsággal, mostanra ez felgyorsult, és aki nem tud a folyosón néhány kedves szót szólni angolul a kollégáihoz, mert várnia kell a tolmácsra, az nehezen tudja érvényesíteni az országa érdekeit.

Arra a felvetésre, hogy miként lehetett Karácsony Gergely adjunktus, valamint doktori iskola hallgatója nyelvvizsga nélkül, Mráz Ágoston Sámuel úgy felelt: „előbb-utóbb ki fog derülni, hogy a szabályoknak a dinamikus értelmezéséről vagy a megszegéséről van szó”.

Úgy vélekedett: fentiek dacára elég valószínű, hogy Karácsony Gergely lesz a győztese az előválasztásnak, amely inkább egy „utószó”. A baloldali pártok eldöntötték, ki legyen a miniszterelnök-jelölt, és csupán egy „látszatversenyt” szerveznek – hangoztatta.

A nyertese azonban más lesz az előválasztásnak, mint a győztese: Gyurcsány Ferenc – jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel, aki szerint az összes előválasztási jelölt a korábbi miniszterelnök „kottájából játszik”.

„Nem véletlenül beszélnek sokan arról, hogy ez egy Gyurcsány-show” – fogalmazott.

Mráz Ágoston Sámuel párhuzamba állította Karácsony Gergelyt Medgyessy Péterrel, szavai szerint 2004-re mindenki számára kiderült, hogy a korábbi miniszterelnök nem tényező a baloldalon, nem hoz magától fontos döntéseket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor