Létrehozva: 2017.10.20.

Mobilozás miatt sétált a HÉV elé a 15 éves tinilány, sokkoló részletek

Zenét hallgatott és a telefonját nyomkodta a 15 éves lány, aki életveszélyesen megsérült, miután a HÉV alá esett.

Iskolába igyekezett az a 15 éves lány, akit a HÉV elütött Kistarcsán, a Zsófia­liget megállóban, egy átjárónál. A szerelvény Gödöllőre tartott, a csütörtök kora reggel, fél hét körül történt balesetnek több szemtanúja is volt.

"Még szürkület volt, ezért a kiérkező tűzoltók és rendőrök elemlámpával világítottak a szerelvény alá. Úgy tűnt, először nem is tudták, mit is keresnek pontosan. Utána azonban meglátták a kislány testét" – csuklott el a hangja az egyik szemtanúnak. Az áldozatot csak megfeszített munkával tudták kiszabadítani a szerelvény alól. A Bors úgy tudja, hogy a lány lába súlyosan megsérült.

"A baleset után nem sokkal megérkezett egy idősebb nő – mint később kiderült, az édesanya –, szívszaggató volt hallgatni a zokogását, amikor megtudta, hogy az ő lánya fekszik a kerekek alatt" – mondta a szemtanú.

"Ráadásul, ha ez nem lett volna elég, miközben minden utas a lány életéért imádkozott, jött egy idősebb hölgy, aki a vezetővel kezdett el kiabálni, hogy mikor indulhatunk tovább. A vonatvezető azonban láthatóan sokkos állapotban csak annyit mondott: Értse meg, nem mehetek tovább, elütöttem valakit!"

A HÉV vezetőjét leváltották, a helyszínelés befejezése után egyik kollégája vitte tovább a szerelvényt.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár