Létrehozva: 2021.04.09.

Újabb vakcináról derült ki, mennyire véd fél év múlva

Három különböző korosztályt vizsgáltak és háromfajta szerológiai tesztet használtak a tudósok. Íme az eredmény!

Szerző Ripost

A Moderna mRNS vakcina második dózisának beadását követően 33 egészséges felnőttnél vizsgálták az antitestek számát. A 18-55 éveseket, 56-70 éveseket és a 71+ éveseket külön értékelték – írja a New England Journal of Medicine nevű amerikai szaklap. 6 hónap elteltével magas antitestszinteket mértek mind a három korosztálynál, még a 71+ életkorúaknál is!

A kutatók kifejtették: az antitestszintek és mérőmódszerek vakcina-hatásossággal való összefüggésének legoptimálisabb módozata nem ismert, ezért mindhárom módszerrel mértek. Kiderült: a Moderna oltás által termelődött antitestek szintje még a második oltás után fél évvel is magas volt az összes módszer szerint.

Koronavírus: Az oltási program rendezetten zajlik
Fotó: MTI

Azt, hogy meddig véd az oltás, még nem lehet tudni. További vizsgálatokból derülnek majd ki a fél éven túli immunválaszok. Mindezek mellett vizsgálják a harmadik oltás hatásosságát a vírusvariánsokkal kapcsolatban is.

A Moderna egy mRNS vakcina,mely során az oltást követően a sejtek értelmezik a bejuttatott mRNS-utasításokat, amik alapján a sejtek antigén termelésbe kezdenek, majd lebontják az mRNS-t. Az immunrendszer ezt követően ugyanúgy „idegenként” ismeri fel az antigént, aktiválja az immunsejteket és antitesteket állít elő.

Oltás után felesleges a gyorsteszt

Sokan az oltás után patikában vásárolható szerológiai gyorsteszttel akarják megmérni az antitest szintjüket. Ez felesleges, mert ezek a tesztek nem alkalmasak erre és félrevezető lehet az eredmény, mivel nem a vakcinák hatásának mérésére fejlesztették ki azokat. Ha a gyorsteszt nem pozitív, az még nem jelenti azt, hogy a vakcina hatástalan volt!

 

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

travelo.hu

Csoda a csodában: Felfedezték Nagy Sándor fürdőszobáját a híres palotában

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria